Aktuális

Szabálysértésen kapták Orbán Ráhelt

Létrehozva: 2014.02.17.

Csak a fotósokat engedték be a Millenárisra tegnap délután, ahol Orbán Viktor miniszterelnök tartotta 16. évértékelő beszédét. A nézőtér zsúfolásig megtelt. A kinti kivetítőt viszont csak páran nézték. Orbán lánya vezetés közben telefonált.

Óriási rendőri készültség, rengeteg érdeklődő és morgolódó újságírók. Ez jellemezte immáron hagyományosan Orbán Viktor miniszterelnök beszédét, amelyet vasárnap tartott a Millenáris Teátrumban.

Egy apróbb konfliktus a médiabeengedésnél volt, ahol több stáb számára akkor derült ki, hogy kizárólag a fotósokat és az operatőröket engedik be a helyszínre, az újságíróknak és tudósítóknak annyit mondtak, nézzék inkább otthon a beszédet, hiszen több adó is közvetíti.

A beszéden egyébként szinte az egész jobboldali elit tiszteletét tette. A fideszes képviselők mellett színészek, zenészek és más hírességek is. A miniszterelnök egyébként a szokásoktól eltérően nem hosszú késéssel kezdett, alig néhány perccel három óra után már meg is kapta a szót. Az évértéklô szinte minden elemét lehetett korábban hallani. Az elmúlt években több momentum is visszaköszönt már, konkrét idézeteket is felhasznált elôzô felszólalásaiból. Új üzenet és konkrétum kevés volt benne.

A miniszterelnök narancsszínû nyakkendôben buzdította kampányolásra híveit: „fújjátok meg a kürtöket!” – üzente (Fotó: Végh István)

Beszéde elején arról értekezett, hogy csupa jó hírrel érkezett, hiszen negyven év után csökkent a rezsi, nőtt a foglalkoztatás, évtizedek óta nem volt ilyen alacsony az infláció és minden elemző tartós gazdasági emelkedést jósolt Magyarországnak. Orbán beszédében több mindenkinek köszönetet mondott, például Schmitt Pálnak az Alaptörvény aláírásáért – akinek feleségét Makray Katicának nevezte –, illetve a Békemenetnek is. A 2010-es választásokat – amit korábban forradalomnak titulált – ezúttal rendszerváltásnak nevezte.

Az egyik legviccesebb momentumot tudtán kívül okozta. Amikor arról beszélt, hogy az aprópénzért is le kell hajolni óhatatlanul több újságírónak egy pár perccel korábbi jelenet ugrott be, amikor az évértékelőre érkező Balázs Péter színművész a kocsijából kiszállva kiejtette a zsebében lévő fémszázast. A pénz azonban nem veszett kárba, ugyanis az egyik biztonsági őr több métert kirohanva az úttestre megmentette az érmét.

Orbán szokásához híven ezúttal is rengeteg idézettel élt: Abraham Lincolntól és Winston Churchilltől is kölcsönzött. Beszéde alig több mint húsz percig tartott, gondolatait azzal zárta, hogy fújjátok meg a kürtöket, nyergeljetek, mert indulunk. Az idézetet Tolkien mûvéből, a Gyűrűk Urából csente.

Orbán lánya vezetés közben telefonált

A miniszterelnököt a helyszínen hallgatta végig legnagyobb gyermeke, Orbán Ráhel is. A tavaly nagy médiafelhajtással férjhez ment Orbán lány ezúttal is adott muníciót a sajtónak: a parkolóba bekanyarodva ugyanis jól látható volt, hogy vezetés közben telefonált.

Ez egyébként szabálysértésnek minősül, és ötven­ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható. Érdekes, hogy férje, Tiborcz István külön érkezett az eseményre, de odabent gyorsan egymásra találtak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190836_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin üzent, ünnepelnek a fronton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714969211
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714969211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák