Noszvaj legszebb részén, a tó és az erdő közötti részen fekszik az Erdei Kisház, egy hely, ahol elrejtőzhetünk a világ elől, ahol élvezhetjük a nyugalmat és a csendet. Elsősorban családosoknak és csoportoknak ajánlják, de akár kettesben is kibérelhetjük a házat.
A menedéket úgy rendezték be, mint egy valódi otthont, azaz mindent megtalálunk benne, amire szükségünk lehet. Az alapvető felszerelés mellett egy erdélyi fürdődézsa és egy infraszauna is várja a relaxálni vágyókat.
Ezt a stílusos, mini faházat a Szentendrei-sziget csúcsánál, Kisorosziban találjuk. Egy amerikai konyhás nappali, 160 cm-es franciaágy, egy elvonulásra alkalmas, matraccal és hatalmas párnákkal felszerelt galéria várja a pihenni vágyókat, valamint egy télen-nyáron is használható, fával fűthető, dézsafürdő.
Az Őrség legszebb tava, a kristálytiszta vizű Vadása-tó mellett találjuk az Őrségi Csónakházat, mely nem csak elhelyezkedésében, de designjában is igyekszik felidézni a víz közelségét:
Az ágyneműket vitorlások díszítik, a függönyt hajókötéllel köthetjük fel, az udvaron pedig egy gőzölgő dézsafürdő várja a látogatókat.
Budapesttől alig egy órányira, a Vértes peremén található Miházikónk vendégházat azoknak ajánlják, akik szeretik a vidéki hangulatot és szívesen töltik a szabadidejüket aktívan.
A környék kiváló helyszín a kerékpárosoknak, a Gerecse és a Vértes hegységek pedig számos túralehetőséget kínálnak. A szállás kültéri fürdődézsája 2020 októberében került a helyére, ahonnan az egész kertet beláthatják a vendégek. A dézsa 7 személyes, így nagyobb társaságok is kipróbálhatják milyen a szabadban fürdőzni.
Igazi régies hangulattal, antik bútorokkal, cserépkályhával és egy öreg baldachinos ággyal rendezték be azt a Nógrád megyei vendégházat, ami a Hengermalom Kúria névre hallgat. Az Ipoly közvetlen szomszédságában, Szécsény nyugodt városrészében álló udvarház két hálószobával, felszerelt konyha-étkezőjvel, és egy hatalmas nappali-szalon helyiséggyel várja a családokat és kisebb baráti társaságokat.
De az egyik legnagyobb vonzereje - a cserépkályha mellett - az udvaron található, télen-nyáron üzemelő dézsafürdő. A legalább 5 személyes dézsa a ház mögötti kertben található, fölötte fából készült tetőszerkezettel, így ha szerencsénk van, és ottjártunkkor esik a hó, akkor a havas csodavilággá alakuló kertet figyelhetjük, miközben a melegvízben áztatjuk magunkat.
A Kaptárkőtől 3,8 kilométerre, a Cascade barlang és élményfürdőtől 10 perces sétára található a Dézsafürdő Vendégház a heves megyei Demjénben. Ahogy a szállás neve is utal rá, az egyik fő vonzereje a szabadtéri, 8 fős dézsafürdőjében rejlik. A fűthető dézsafürdő az év bármely szakában használható, de azért télen hóesésben igazán pazar a hangulata.
A két szobás szálláson egyébként 6 fő kényelmesen elfér, a teraszon és a kertben pedig még grillezésre és bográcsozásra is van lehetőség, ha úgy döntünk, hogy kiszállunk a dézsából pár percre.
Címlapkép forrása: Shutterstock.com / nitis.s
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.