Két szerzőnk, Hunyadi Áron és Tóth Béla Endre véleménye feszül egymásnak. Egyikük elmondja, miért kellene a bringásoknak betartani a szabályokat, másikuk meg azt, mit szeretnének a kerékpárosok.
Bicaj
A KRESZ egyértelmű: a bringásoknak le kell pattanniuk a nyeregből és áttolniuk a cangát a zebrán. Hiába hivatkoznak arra a biciklisek, hogy „nem egyértelmű” a szabály. Az. Tesztünk egyik kedvence az a kétkerekûs, aki tolja ugyan a drótszamarat, de pirosnál. A pesti közlekedésben több „front” is húzódik: gyalogosok, autósok, biciklisek, motorosok, tömegközlekedési eszközök és teherautók feszülnek egymásnak.
Nem figyelünk egymásra, idegesen rángatjuk a kormányt, szaladunk át a tilosban és a többi. A gyalogosoknak, a motorosoknak és a bicikliseknek viszont nemcsak valamiféle szabálykövetés miatt kellene betartaniuk a szabályokat, hanem mert őket nem védi a „kasztni”. Lehet tehát emberkedni, csak éppen nem érdemes – ugyanis ők fizetnek rá...
Haladjunk!
Az aszfalton fekszem, az aszfalton kelek. Mi üthetett el? Egy busz? Vagy félrekaptam a kormányt egy gyalogos miatt? Mindegy is. Remélem, a bringám menetképes. Csak azt akarjuk, amit a Földön minden, ami mozogni tud: haladni. Ahogy a busszal utazók sem szeretnek a megállóban várakozni, az autósok sem akarnak dugóban ücsörögni, addig mi, bringások sem vágyunk másra, mint A-ból B-be jutni, és igenis, mint mindenki, gyorsan.
Ostoba módon vagyunk beterelve autók, buszok, gyalogosok közé. Persze elítélem, elítéljük azokat az amatőröket, hobbikerekeseket, akik veszélyeztetik a járókelőket. De jobban elítélem azokat, akik íróasztal mellől terveztek semmire, senkinek sem jó bicikliutakat, egymásnak ugrasztva kerekeseket és talpasokat.
