Nehéz helyzetben van a rendőrség. A Budapesten eltűnt tízéves kislány ügyében a hírzárlat és a nyilvánosság között kell mérlegelnie. A hatóság egyelőre a hallgatás mellett döntött.
Egyfelől nagyon is érthető ez az alapállás. Egy gyermek a rejtélyes ügy főszereplője, ezért a rendőrségnek fokozottan ügyelnie kell a személyiségi jogok védelmére.
A hírzárlat szükségességét erősítheti a nyomozati taktika is, hiszen ha valóban gyermekrablók garázdálkodnak a fővárosban, akkor a legapróbb kiszivárgott információmorzsa is az ő kezükre játszhat.
De létezik egy másik nézőpont is – amely szintén nem elhanyagolható. Ha a híreket a több százezer szülő szemüvegén keresztül olvassuk, akkor joggal vetődik fel a kérdés: kell-e félteni gyermekeinket? Létezhet-e a titokzatos idős pár?
Tavaly a hatóságok pánikkeltéssel vádolták a sajtót. Akkor a tudósítások egy 13. kerületi iskoláról szóltak, amelyből egy nő gyereket akart lopni. Hallgatás, a hírek megerősítése és visszavonása váltogatták egymást.
Végül jött a fejcsóváló tanúságlevonás: az újságírók hülyék, szenzációhajhászok, elferdítik a valóságot, csúsztatnak, csak a példányszám növelése a céljuk, stb., stb., stb…
Jelentem alássan: mi abból főzünk, amit elénk tesznek. Ha felmerül a gyanú, hogy a városban gyerekeket rabolnak, akkor a Helyi Harsona kötelessége, hogy beszámoljon az esetről. Igen, kötelessége. Hiszen ha a hír igaz, akkor a közlésével a sajtó hozzájárul az újabb esetek megelőzéséhez.
A médiának nem célja a pánikkeltés, a félretájékoztatás. Tájékoztatni szeretnénk. Ehhez információra van szükség. A rendőrség úgyis diszkréten végezheti a dolgát, ha a legfontosabb kérdést megválaszolja: most van-e okunk az aggodalomra.
