Amikor az ország elvesztette a Királyt!
Amikor Zámbó Edit elvesztette a férjét, gyermekei apját! Az ő tragédiájára csak nagyon kevesek voltak tekintettel.
Jimmy testvérei szokatlan tervet fontolgatnak. Szeretett testvérük sírhelyét alakíttatnák át, levésetnék róla annak az asszonynak a nevét, aki utolsó óráiban is hű társa volt Jimmynek. Zámbó Editnek nincs keresnivalója sem Jimmy végső nyughelyén, de még a fejfáján sem – mondják. Korábban már ideiglenesen, ragasztószalagokkal ki is próbálták tervüket, a sors vagy az ezt ellenzők azonban mindig megtisztították Zámbó Jimmy sírját.
Sírgyalázók? – fordulhat meg a fejünkben, ám a Zámbó fivérek érvei már némileg árnyalják a képet. Edit évek óta más oldalán boldog – állítja Tihamér –, így nehéz elképzelni, hogy ezt követően még volt párja, Zámbó Jimmy mellett pihenné ki a földi lét fáradalmait. Az pedig szinte elképzelhetetlen, hogy jelenlegi párja szintén mellettük képzelje el az örökkévalóságot.
Edit asszony tud az akcióról. Reagálni nem kívánt rá. A Jimmy halála óta eltelt tizenhárom évben szinte mindvégig kitartott amellett: nem szeretne szerepelni. Azért annyit talán mégis megérdemelne, hogy a tervről az ő véleményét is kikérik. Netán az áldását is! Bár a Zámbó testvérek ezúttal is szeretett és korán elvesztett testvérük, Jimmy szavaira hallgatnak.
„Egy jó asszony mindent megbocsát!”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.