Második alkalommal rendezték meg a Szaft 'N Burger elnevezésű versenyhamburger-készítő versenyt a Békás-tónál. A profi mellett amatőr egyéni, csapatverseny, junior és freestyle kategóriát is hirdettek – adta hírül a dehir.hu. Az esemény ország minden részéről összehozta a hamburgerkészítő és kedvelő közönséget Debrecenben. Kilencvenheten úgy is gondolták, hogy megmérettetik magukat valamelyik kategóriában.
"A minőségi hússal kezdődik minden, s ha jól nyúlunk az alapanyagokhoz, a bucira is rászánjuk az időt, akkor igazából egy éttermi élményt tud kapni az, aki hamburgert eszik, és nem egy gyorsétteremben letudja azt, hogy az éhségét csillapítsa" – mondta Kun Álmos főszervező.
Az értékelés során a kreativitás, az íz, a megjelenés és a kivitelezés szempontok alapján pontozták a beadott hamburgereket.
A zsűri elnöke Jancsa Jani gasztroblogger volt.
Az ország burgere végül a debreceni Valkó Tamásé lett.
"A győztes burgerben az összetevők aranya, illetve elkészítése gyakorlatilag tökéletes módon volt megfogalmazva. Nagyon-nagyon sok versenyburgerben igazából az volt a probléma, hogy néha a több elvét vallották és mindenféle össze nem illő alapanyagot, illetve feltétet pakoltak bele a burgerbe, és nagyon sokszor volt, hogy túlkészült a hús vagy egyéb problémák voltak magával a burgerrel" – értékelt a gasztroblogger.
Valkó Tamás győztes burgere saját milkbread buciból készült, és van benne Hortobágy Angus húspogácsa, ír cheddar sajt, karamellizált hagyma (mézzel és worcestershire szósszal), mézes-kapros savanyú uborka, és chipotle majonéz. A győztes burgert a tervek szerint hamarosan bárki megkóstolhatja egy debreceni étteremben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.