Egy síterep a szomszédban, ahol Eddie, a sas is megkísértette a sorsot

100 nap síelés

Ahogy átmegyünk a hegyi szálló hallján, a hátsó teraszra kiérve olyan szikrázó napsütés fogad bennünket, hogy azonnal gyakorlott kézzel kapjuk elő táskánk zsebéből a napszemüveget. Már nem is reméltük, hogy ezen az úton szükség lehet rá, és tessék. A hotel mögött lankás sípálya kanyarog fenyőerdők ölelésében, a havon színes pöttyként suhannak lefelé a síelők, hogy a közvetlen közelünkben fékezzenek egy hatalmasat.

A szálló terasza óriási, fából épített terület, ahol a kényelmesebb vendégek a nap felé fordított székekben élvezik a ragyogó napsütést. Már épp olvadnánk a kora tavaszi meleg varázsától, amikor ebben a lélektani pillanatban érkezik a tökéletes kérdés: „Mézes vagy inkább áfonyát snapszot kérnek a koccintáshoz?"

Ez persze már az utazásunk második napja, azon belül is a délután, mely a szlovéniai Kranjska Gora síterepen éri a csoportunkat, előtte viszont másfél napig szinte semmit nem láttunk az országból a mindent beborító tejfehér köd miatt. Illetve egy kis szerencsénk azért mégis akadt. Első megállónk Rogla volt, ez a magyar határtól sem túl messze eső síközpont, amely Maribortól körülbelül egyórás autóútra fekszik.

Ide elsősorban a családok járnak síelni, mivel könnyen átlátható, és a pályák is inkább a kezdőknek valók: összesen 2 kilométer kék, 8,5 kilométer piros és 1,5 kilométer hosszú fekete sípályája van. A hegy tetején is bújnak meg szállodák, ahonnan szinte az ajtón kilépve lehet suhanni lefelé. A helyszínt egyébként gyakran hirdetik úgy, mint a síközpontot, ahol „100 napig lehet síelni", mivel itt késő ősztől kora tavaszig tart a szezon.

Felhőkön csücsülő templomtornyok

Rogla nemcsak síszezonban lehet érdekes, vagy pontosabban fogalmazva nemcsak a síelőknek lehet érdekes. Ha valaki télen érkezik, és nem akar síelni, a táj akkor is meseszép, ráadásul tele van wellness szállodákkal. Ki lehet úszni például a fedett belső részről a gőzölgő kinti medencébe, miközben karnyújtásnyira csak úgy szikrázik a hó. De ha valaki nem télen jön, akkor rengeteg a jó kiránduló útvonal, melyeket gyalogosan vagy akár kerékpárral is be lehet járni – konkrétan 300 kilométer hosszan tekeregnek a környéken a hegyi bringautak.

Ahhoz, hogy teljes egészében átlássuk, hogy pontosan milyen helyen is járunk, a legjobb, egy magaslati ponton körbenézni, például a nemrég nyílt Pohorje lombkora tanösvény legmagasabb pontjáról. A fából épített útvonal 1043 méter hosszan kacskaringózik a fák tetejéhez közel, sőt, a 20 méteres magasságban lévő tanösvényen még kisebb kalandpályák is be vannak építve. Gyerekekkel jópofa dolog végigmenni az útvonalon, melyen három „oktatósziget" is van: az első a sziklákat, a második a növényeket, a harmadik a környék állatvilágát mutatja be.

Mivel a sétaút oldalán háló van, így a kisebb gyerekek és a kerekesszékkel érkezők sem maradnak le a látványról, plusz a kilátótoronyba is könnyedén fel lehet jutni egy finoman emelkedő, csigavonalszerű útvonalon. A torony 37 méter magas, a tetejéről pedig több száz kilométeres távolságba is el lehet látni. Mikor mi ott jártunk, a kisebb-nagyobb ködfoszlányok megültek a távolabbi völgyekben, és néhol csak egy apró templomtorony teteje látszott ki a fehérségből. A táj azonban így is varázslatos volt, egyszerre titokzatos, otthonos és kalandokat ígérő.

A tökéletes vacsoraeste: három fogás, három országban

De térjünk csak vissza picit Kranjska Gorához. Azt már említettük, hogy itt elég jókat lehet síelni, különösen a kezdőknek (10 kilométer kék, 8 kilométer piros és 2 kilométer fekete pálya van), de vehetünk akár sífutó leckéket is, vagy lehet snowboardozni – ahogy tetszik. Ami viszont nagyon megfogott bennünket, az egy roppant ötletes vacsora, melyet épp az egyik helyi hotel kínál a vendégeinek. Miután az egész napot a pályán töltötték, három ország fogásain ehetik végig magukat a vendégek.

És nem, nem arról van szó, hogy valamiféle fúziós konyhát működtet a szálló, a dolgot ugyanis szó szerint veszik, és nagyon is komolyan gondolják. Itt ugyanis úgy használják ki a két szomszédos ország közelségét, hogy a vendég minden fogást egy másik helyszínen fogyaszt el. Sajnos nekünk nem volt időnk részt venni az összesen négyórás programon (bizony, ennyire közel van Olaszország és Ausztria), a menüsort azonban megkaptuk, és akkor is szívesen végigennénk, ha nem lenne ennyire szokatlan a lebonyolítás.

Az aperitifet Szlovéniában issza a kedves vendég, majd kisbuszba ül és átmegy az olasz Tarvisióba, ahol meleg előételek várják, többek között meleg vajban átforgatott gnocchi füstölt ricottával. Ezután következik a főétel Ausztriában, ahol braciola-t vagy halat lehet választani, majd a desszert, mely diótorta vanília öntettel – szlovén módra.

A parkolóház, amely jó időben hóval van tele

Kranjska Gora közelében található Planica – erre a névre a síugrásban jártasabbak valószínűleg rögtön felkapják a fejüket. Túlzás nélkül mondható, hogy itt van a világ legnagyobb síugró sánca, és idén márciusban itt fogják megrendezni a sírepülés világbajnokságát. Igen, ez sírepülés, és nem síugrás, ahogy a helyi vezető magyarázta, ugyanis a pálya jellege adja meg, hogy mikortól „repül" a versenyző. A technikai részleteket most hanyagoljuk, de az azért sejthető, hogy a világ legextrémebbnek tartott sáncán már van alapja annak, hogy repülésnek nevezzük ezeket a hajmeresztő ugrásokat.

Apropó, repülés. Tegye fel a kezét, aki látta az Eddie, a sas című filmet! Vagy, ha a filmet nem, akkor hallotta már Michael Edwards nevét, akinek az élettörténete alapján készült az amerikai mozi. A film néhány jelenetét itt vették fel, és aki emlékszik rá, hogy milyen hátborzongató volt a szereplők szemével nézni a hatalmas sáncokat, az a helyszínen sem fog csalódni. Tényleg iszonyatosan meredek és magas a legnagyobb sánc, de még azok a sáncok is a biztos lábtörés érzetét keltik, melyre vezetőnk csak legyintett, hogy ott az 5-7 éves gyerekek gyakorolnak...

A sáncok melletti központ belseje elsőre egyáltalán nem tűnik szokatlannak. Néhány sírelikvia látható az itteni kiállításon, a tetőről szép a kilátás, és ötletesen vannak megoldva az épület belső terei, ahova mindig besüt valamilyen irányból a nap. Semmi furcsa nincs a mellette lévő parkolóházban sem. Csakhogy ez nem parkolóház. Igaz, pontosan úgy tekereg fölfelé lassú, kényelmes ívekben. Viszont itt nem autók járnak: ez ugyanis a sífutók belső gyakorlópályája, ahol akkor is lehet edzeni, amikor kint egyáltalán semmilyen hó sincsen.

A folyó, melynek két forrása van

Kranjska Gora környékén kóborolva be kell iktatni a programba a Száva forrását is. Ez a Sava Dolinka forrása, ugyanis a folyó két kisebb víz, a Sava Dolinka és a Sava Bohinjka összefolyásából jön létre, vagyis a Szávának tulajdonképpen két forrása van. A Zelenci Nemzeti Parkban található forráshoz, vagyis tóhoz pár perces sétával lehet az autóútról lejutni.

A fák alatt kanyargó kis ösvény egy már-már valószerűtlenül kék tavacskához vezet, melyről lehetetlen olyan képet készíteni, ami nem úgy néz ki, mintha rá lenne húzva vagy fél tucat filter. Ottjártunkkor a hely csöndes és nyugodt volt, a vízparton egy pallósoron lehetett végigsétálni, illetve egy kisebb kilátótorony is volt a tó partján, ahonnan a nem is olyan távoli hegyláncokra lehetett rálátni.

Kranjska Gora után még egy síterep belefért a programra, mégpedig Bovec, ahol az üzemeltetők szerint május elejéig simán lehet síelni. A síterep a magas hegyeknek köszönhetően hóbiztos, plusz - mivel az olasz-szlovén határon fekszik - össze van kötve a Sella Nevea pályáival is. A síelés mellett a helyiek nagyon komolyan rámentek a golfturizmusra, és meg kell hagyni, hogy valóban eltalálták a dolgot. A smaragdzöld füvű pálya hátterében égig érő hegyek magasodnak, melyek tavasztól őszig ugyanolyan fenséges látványt nyújtanak, mint télen, amikor a síelők töltik meg a környék minden szállodáját.

Vagy épp olyanok, akik egy hosszú, múltidéző kirándulásra indulnak végig az Isonzó-folyó völgyében, ahol az I. világháború idején végtelennek tűnő, és mint utólag kiderült, tökéletesen felesleges, véres harcok dúltak. Erre a szívszorító kirándulásra következő cikkünkben mi is elvisszük önöket, utána pedig, hogy oldjuk picit a hangulatot, egészen a szlovén tengerpartig elmegyünk képzeletben, hogy kóstoljunk néhány falat mesésen fanyar sós csokit.

Címlapfotó: krumcek / Shutterstock