Az oromi Malomfesztivál több mint egy sima fesztivál: a zenei élmények mellett különböző stílusok és alkotói elképzelések olvasztótégelye jön létre, amelynek központi elemei a fesztivált megelőző alkotótáborok. Sőt, a rendezvény család- és bababarát, már a legkisebbek és szüleik számára is lesznek programok - írja a vajdasági Pannon RTV.
A programok nagy része a pusztában, egy régi szélmalom tövében zajlik, de néhány eseményt Orom szívébe is bevisznek az idén: a helyi művelődési házban nézhetik majd meg Hajdú Szabolcs és a Látókép Ensemble Kálmán-nap című előadását, illetve a vajdasági Tanyaszínház is itt lép fel.
A fesztiválra több zenei ínyencséggel is készültek, így idén előtérbe kerülnek a különböző kísérletező zenekarok, akik három kontinensről érkeznek.
A nagyszínpadon fellép Meszecsinka, valamint Szalonna és a bandája Budapestről, az Angata Izraelből, de ott lesz még Bongor, Lóci játszik és az elektronikus dalokat szaxofonokon előadó olaszországi Techno Vikings is.
A fesztiválra szóló elővételes jegyek már kaphatók - tudtuk meg a fesztivál honlapjáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.