A 150 négyzetméteres könyvtárat három művészcsoport hozta tető alá. Az épület félig tutaj, félig pedig ideiglenes építményekből áll. Csak a nyári hónapokban áll, illetve úszik a fűzfák és a vadkacsák között az északnémet város Wilhelmsburg nevű negyedében.
A mesterséges szigeten lebegő könyvtár egyik ötletgazdája, Finn Brüggemann úgy nyilatkozott, a céljuk választ találni arra, hogy az emberek a jövőben hogyan tudnának a mai viszonyoktól eltérően együtt élni és dolgozni.
"Azt gondolom, hogy ez a vízen lét, a földtől elszakadva létezés elég jó jövőkép erre vonatkozóan" - magyarázta a művész, aki szerint ha valaki ránéz a város térképére, kénytelen rádöbbeni, hogy rengeteg a kék és a vízfelülethez tökéletesen passzolnak a művészeti projektek.
Az úszó könyvtár nem a szó szoros értelmében vett könyvtár, mert könyvespolc például egyetlen egy van benne és azon is csak mintegy kéttucat kötet pihen filozófiai és művészeti ismereteket rejtve. A mit nevű francia művészcsoport tagja, Fabien Bidaut szerint
ennek a könyvtárnak nem az a célja, hogy dolgokat, első sorban könyveket archiváljanak és tároljanak benne, hanem, hogy egy nyitott hely legyen, ahol történetek születnek.
A mobilkönyvtárban író- és nyomtatási lehetőségek is vannak, így az itt elmesélt történeteket lejegyzik, összegyűjtik, lefordítják, kinyomtatják, írja az MTI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.