Reggeli falatokért tekerhetünk május elején

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2019. április 26. 09:35

Ismét megrendezi a Magyar Kerékpárosklub a közszeretetnek örvendő Bringás reggelit, amit összekötnek a Bringázz a Munkába kampány startjával is – olvasható az esemény Facebook-oldalán. Május 6-án a klub helyi szervezetei, valamint az eseményhez csatlakozó további csoportok (van köztük civil szervezet, egyház, vállalat és minisztérium is) a magyar nagyvárosok különböző pontjain ételt-italt adnak a kerékpárosoknak.

Az ország mintegy 40 pontján kaphatunk majd be egy péksütit és szörcsöghetünk hozzá narancslevet ezen a hétfőn.

Az összes helyszínt a Facebook-eseményben találhatjuk meg, de ízelítőül itt van néhány. Budapesten a kerületek zömében lehet majd reggelizni, a főbb bringás ütőerek mentén például a Batthány téren, a Szentlélek téren, az Erzsébet téren, az Andrássy úton, a Kálvin téren, a Népligetben, a Boráros téren, a Szent Gellért téren is. Több külső kerület is csatlakozott, Rákosmentétől Csepelig lesznek reggeliztető pontok.

A Bringás reggeli 2019-es plakátja. Forrás: Magyar Kerékpárosklub/Facebook

A vidék sem marad le, csatlakozott egy-egy helszínnel Debrecen, Győr, Kiskőrös, Marcali, Nyíregyháza, Sopron, Szeged, Székesfehérvár, Szentendre, Tapolca, Veszprém, valamint két helyszínnel Zalaegerszeg is. A szervezők szerint ráadásul folyamatosan bővül a lista, további helyszínek jelentkezését is várják a [email protected] címen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.