Bemutatkozott Mexikó első fehér oroszlánkölyke

fehér oroszlán
PUBLIKÁLÁS: 2018. január 29. 10:30
Hazánkban született már ritka fehér oroszlánkölyök, Mexikóban viszont nagy az ünneplés, mert először látott napvilágot ilyen állatka. Érdekes módon a magyar és a mexikói bébi mindössze három nap különbséggel született!

Tlaxcala város állatkertjének jutott a dicsőség, hogy bemutassa Mexikó első fehér oroszlánkölykét. A kis hímnek nincs még neve, ezt a látogatóktól várja az állatkert vezetősége. A kölyök 2017. október 28-án született, alig több mint egy kilogrammal és huszonöt centiméterrel – írja az Action News Now.

A már nem is annyira kicsi oroszlán és szerencsés gondozója Forrás: AFP/Emmanuel Flores

Azóta is jó egészségnek örvend, bár anyja elutasította, ezért csak a gondozók táplálják. Az Altiplano állatkertben összesen három felnőtt fehér oroszlán lakik, köztük a kölyök szülei, akik 2015-ben kerültek oda a fajvédelmi program keretében.

A fülei mindent visznek Forrás: AFP/Emmanuel Flores

A kölyök, aki minden bizonnyal az állatkert sztárja lesz, február 4-én kapja meg nevét az addig leadott szavazatok alapján. Itt láthat videót arról, hogyan fedezi fel új kifutóját – illetve az őt figyelő kamerát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.