Test és lélek

A tanár állandóan arra panaszkodott, hogy a kisfiam idétlenkedik az órán: kiderült, rohamai voltak

sv

Létrehozva: 2023.06.09.

A tanár nagyon dühös volt, amiért a hatéves kisfiú viselkedése időnként megváltozott.

A hatéves Ruben édesanyja nem tudta megérteni, mi lehet a baj a fiával. Az egyik pillanatban még az évfolyam legszorgalmasabb és legkedvesebb gyereke volt, akinek a magatartásával az égvilágon semmi probléma nem akadt, a következő pillanatban pedig néhány tanára folyamatosan amiatt kereste, hogy Rubent nem lehet kezelni. Arra panaszkodtak, hogy az órák közepén vagy elréved a semmibe és ahelyett, hogy figyelne, álmodozásba kezd, vagy pedig idétlenül elkezd ugrálni. Hamarosan azonban szörnyű dolog derült ki. 

A kis Rubenre sokat panaszkodtak a tanárok

Az édesanya kétségbeesett, és nem értette, miért kezdtek panaszkodni fiára a tanárok. Az egyik este étterembe ment a család, akkor pedig különös dologra lett figyelmes: körülbelül 15 másodpercre lefagyott, nem reagált semmire. Szerencsére az iskolában voltak olyan tanárok is, akik valamilyen rendellenességre gyanakodtak, így ők másképpen kommunikáltak az anyukával. Az egyik tanár ajánlott egy orvost, szerinte ugyanis ő jó tanácsokkal tudná ellátni a családot - írja a Mirror.

Az anyuka el is vitte oda a kisfiát, s csakhamar kiderült, hogy nem viselkedési problémái voltak Rubennek, hanem az epilepsziának egy igen korai és ritka változata. Ennek értelmében gyakran rövid időkre lefagy vagy megremeg. Ezt értették félre a tanárok, amit ők ábrándozásnak és idétlenkedésnek tituláltak. Ruber orvosi kezelése megkezdődött, azt azonban nem lehet tudni, hogy valaha fel fog-e épülni teljesen. Lehet, hogy kinövi, de az is elképzelhető, hogy az állapota rosszabb lesz. A szülők kivették az állami oktatásból, és most magántanulóként folytatta tanulmányait, így ugyanis megkapja azt a figyelmet és empátiát, amire szüksége van. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/xwGsJJSEY6KFb2I4LELosrOicl-S_VwMsnvKXp_hTZA/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U3YjEyOTIzYmRjMTQ2Y2ZiNDY5NjExNzQ1ZDg2MDY1.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Elkeseredtek a tanárok: aggasztó jeleket vettek észre a gyerekeken

Szomorúan mesélték tapasztalataikat.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713492910
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138855_auto_resized.jpg
ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713492910
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713492910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713492910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/v-eF43Tn5QKfYBKtKa0BWjROfBboufr4PFPCvzxzDXE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk4NjM1MjVmZmZiYTQ3NGE5N2Q3Y2E4YmRiNzRlMDEw.jpg
Pletykafészkek

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/ZxyMIk1u4NE-kOTN-R6CqRnsWwvgUGUYVBlgRktxUU0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwOTdlNTg5Njg3OTRhY2Q5ZGRhYzU3MDViNDJiNjkx.jpg
Ezo

Született vezetők és igazi egyéniségek: ez a három legerősebb csillagjegy