
Április 22-én ünnepli 88. születésnapját Hollywood régi motorosa, a háromszoros Oscar-díjas Jack Nicholson. A színészlegenda már évek óta kvázi remeteéletet él, alig mozdul ki otthonából, az utóbbi években nyilvános helyen szinte csak kedvenc kosárlabdacsapata, a Los Angeles Lakers mérkőzésein lehetett látni. A színészetet 2010-ben befejezte, de fiának átadta a stafétabotot, az édesapjára megtévesztésig hasonlító Ray Nicholsont legutóbb a tavaly megjelent Mosolyogj 2. című horrorban láthatta a nagyérdemű. Az ünnepeltről idén januárban kerültek elő a legfrissebb felvételek, melyeket lánya készített róla az otthonában.
A legenda John Joseph Nicholson néven született 1937-ben a New Jersey államban található Neptune City-ben. Családja hamar ráaggatta a Jack becenevet, melyet egész karrierje során magával vitt. Az életét már fiatalkorában meghatározta a színészet, húszas évei elején tévésorozatokban és filmekben is szerepelt. A közönség az 1969-es Szelíd motorosokban nyújtott alakítására kapta fel a fejét, melyben Dennis Hopper és Peter Fonda mellett tűnt fel. Ám a valódi áttörést számára Roman Polanski 1974-es Kínai negyed című bűnügyi mozija hozta el, majd egy évvel később főszerepet vállalt Milos Forman Száll a kakukk fészkére címre hallgató drámájában, melyért három Oscar-díja közül az elsőt zsebelhette be. A hosszú évtizedek alatt Nicholson több neves rendezővel és színésszel dolgozhatott együtt, a legkülönfélébb zsánerekben is kipróbálta magát, ezzel kivívva magának a legendás jelzőt. Karrierje vége felé már ritkábban mondott igent a felkérésekre, az idősödő sztárszínészt a 2000-es években a közönség még olyan mozikban láthatta mint A tégla vagy A bakancslista, utolsó szereplése pedig a 2010-es Honnan tudod?-ban volt. A Jack Nicholson által nyert díjak sora szinte végtelen az Oscarjain túl is: hatszor kapott Golden Globe-ot, az MTV megválasztotta a legjobb negatív karakternek, Cannes-ban is elismerték tehetségét, de a Lesz ez még így se c. moziban nyújtott alakításáért a legviccesebb karakter díját is bezsebelte.
A Jack Nicholson meghökkentő átalakulásairól szóló galériánkat az alábbi képre kattintva tekinthetik meg!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.