Sport

Kifakadt Schumacher ismerőse, elmondta a teljes igazságot

Bors

Létrehozva: 2021.11.11.

Nap mint nap kérdezik Michael Schumacher hogylétéről. Kai Ebel az évtizedek során közeli kapcsolatba került a Forma-1 legendás alakjával, de... 

Forrás: Instagram

A németek egyik legismertebb sportriportere, Kai Ebel 1992-től idei visszavonulásáig dolgozott az F1-es futamokon. A boxutcákból kísérte végig Michael Schumacher pályafutását is. Több száz találkozásuk, beszélgetésük, sőt privát programjaik során a tévés már-már baráti kapcsolatba került a Forma-1 hétszeres világbajnokával. De csak már-már: ő maga visszautasítja, hogy barátok lettek volna Schumival.

– Gyakran emlegetnek úgy, mint a barátját. Michael kapcsán sokan szeretnének ezzel a címmel ékeskedni, de számomra kellemetlen, ha ezt mondják. Érthető, hogy sok tévénéző összeköt Schumacherrel, hiszen rengetegszer láttak minket együtt, mégsem mondanám, hogy olyan szoros volt a kapcsolatunk. Jó viszonyban voltunk, amit a kölcsönös tisztelet táplált. De egy barát azért valami más. Ugyanabban az időszakban ugyanabban a cirkuszban dolgoztunk, de míg egyikünk az oroszlánszelídítő volt, a másik a bohóc – mondta erről Ebel a „száguldó cirkusz” elnevezésre utalva.

– Az év 365 napjából úgy 350-en megkérdezik tőlem, hogy van Michael. De miután nem látogatom, komolytalan lenne többet mondanom, mint ami a hivatalos álláspont – jelezte Ebel finoman, hogy elege van a faggatózásból a lassan nyolc évvel ezelőtti síbalesete óta ápolásra szoruló Schumiról, akinek az állapotát titokként kezeli a családja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194479_auto_resized.jpg
origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715032210
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188003_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Magyar Péter politikai szerepvállalását régen előkészítették + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715032210
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194587_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715032210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715032210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el