Sport

Újabb olimpiai bajnokra ébredhettünk: három érem is született

MTI

Létrehozva: 2021.08.05.

Egy arany- és két ezüstérem született.

Tótka Sándor aranyérmes a sprintversenyben

Tótka Sándor szenzációs versenyzéssel aranyérmet szerzett a kajak egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián. A szám másik magyarja, Csizmadia Kolos negyedik lett a döntőben.

A csütörtöki döntős program a megszokott hőségben, de a korábbi napokhoz képest enyhébb szélben kezdődött, amely ráadásul megfordult, s most inkább szemből és oldalról fújt a versenyzőknek. A finálékra kilátogatott a Sea Forest kajak-kenu pályára Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is.

Mindkét magyar két-két futamgyőzelemmel érkezett a nyolcas fináléba, amelyben a címvédő és világbajnok brit Liam Heath-en kívül a svédek korábbi vb-győztese, Petter Menning és az előző két olimpián egyformán érmes spanyol Saul Craviotto számított a legnagyobb ellenfélnek.

Az UTE 27 éves friss Európa-bajnoka, Tótka - az egyetlen, aki 2016-os diadala óta világverseny döntőjében le tudta győzni Heath-t - szinte kilőtt a rajtból, és az ott megszerzett előnyét végig tartva diadalmaskodott. Bírta a saját maga által diktált tempót, s miközben Hüttner Csaba szövetségi kapitány óriási csatakiáltást eresztett el a parton, elsőként haladt át a célvonalon. Az Angyalföldi VSE 25 éves kajakosa, Csizmadia is remekül teljesített, Tótka, az olasz Manfredi Rizza és Heath mögött alig szorult le a dobogóról.

Miután hosszú várakozás után kiírták végre az eredményt a kijelzőre, Tótka Sándor elsírta magát, majd a partra érve összeölelkezett a magyar csapat tagjaival.  

Ez a magyar kajak-kenu sport 84. ötkarikás érme, a 27. aranya - korábban ebben a számban még soha nem sikerült dobogóra sem állni -, a tokiói olimpiai csapat szempontjából pedig a 14. érem, az ötödik arany.

Csipes Tamara ezüstérmes 500 egyesben, Kozák ezúttal negyedik lett

Csipes Tamara ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpián, míg Kozák Danuta, aki a japán fővárosba a szám kétszeres címvédőjeként érkezett, ezúttal lemaradt a dobogóról, negyedik lett.

A nők legnagyobb figyelemmel kísért számában a két magyar egymás melletti pályán, az 5-ösön és az 6-oson lapátolt, a legnagyobb ellenfél, az új-zélandiak sztárja, a világbajnoki címvédő Lisa Carrington a 3-asról vágott neki a távnak.  

A 4-esen az elsősorban 200-as specialista svéd Linnea Stensils belehúzott a rajtgépbe, így - hogy a feszültség még inkább fokozódjon - meg kellett ismételni a rajtot. Ez aztán Carringtonnak sikerült a legjobban, olyannyira, hogy ötven méter után gyakorlatilag már fél hajóhossz előnnyel a mezőny előtt lapátolt.

A magyarok nem kezdtek jól, de aztán Csipes rákapcsolt, 250 méternél már a második helyen haladt, és ezt a pozícióját tartani tudta a táv második felében is. Bár megpróbálta támadni az új-zélandit, nem volt esélye, hogy utolérje. Eközben a Ferencváros 34 éves, ötszörös olimpiai bajnoka, Kozák 250-nél az ötödik helyen lapátolt, és a hajrában ezen egyet javítva negyedikként ért be, a dobogósoktól jócskán lemaradva.

A számot magabiztosan nyerő Lisa Carrington Tokióban már három aranynál jár, és a négyessel - sporttörténelmet írva - szeretné megszerezni a negyediket is.

Ő egyébként 1996 és Kőbán Rita óta az első ebben a számban, aki aktuális világbajokként az olimpiát is megnyerte.

A négyesben olimpiai bajnok, összességében nyolcszoros világ- és kilencszeres Európa-bajnok Csipes - akinek edzője édesapja, az ugyancsak olimpiai bajnok Csipes Ferenc -, pályafutása második ötkarikás érmét szerezte, és a partra kiérve az öklét rázva láthatóan nagyon örült a sikerének.

A Honvéd 31 éves kajakosáé a magyar kajak-kenu sport 85. ötkarikás érme, a tokiói olimpiai csapat szempontjából pedig a 15. érem, a hetedik ezüst.

Rasovszky Kristóf ezüstérmes nyíltvízi úszásban

Rasovszky Kristóf ezüstérmet nyert a 10 kilométeres nyíltvízi úszásban a tokiói olimpia csütörtöki napjának nyitányán.

A 24 éves veszprémi úszó az egész verseny során az élmezőnyben tempózott, az utolsó másfél kilométerre a végül győztes, világbajnok Florian Wellbrock szakadt el tőle, Rasovszky pedig a hajrában az olasz Gregorio Paltrinierit megelőzve másodikként csapott a célba.

A 26 fős mezőny ragyogó, napsütéses időben ugrott vízbe a Tokiói-öbölben kialakított pályán, ahol hét kört kellett megtenniük a versenyzőknek. A szám világbajnoki címvédője, a német Florian Wellbrock azonnal élre állt és olyan tempót diktált, hogy elhúzott riválisaitól, előbb a francia Marc-Antoine Olivier, majd Rasovszky eredt utána. Két kör után ez a trió félperces előnyt dolgozott ki az olasz Gregorio Paltrinieri által vezetett üldözőbollyal szemben.

A táv második harmadában a riói olimpián 1500 méter gyorson aranyérmes Paltrinieri elkezdte csökkenteni a hátrányát. Rasovszky a negyedik kör elején leváltotta az élen Wellbrockot, de ő sem tudott olyan tempót úszni, hogy megakadályozza a májusi, magyarországi Eb-n ebben a számban győztes olasz felzárkózását. Az ötödik körtől ismét Wellbrock vezette az élbolyt, amely azonban további egy-egy görög és izraeli versenyzővel bővült, azaz hat úszó maradt versenyben az érmekért.

A hatodik kör végén Wellbrock ritmust váltott, és kizárólag Rasovszky próbálta tartani vele a lépést, így az utolsó körre ez a duó 10 másodperces előnyt dolgozott ki. A német sztár azonban szép lassan eltempózott az öt kilométeren világbajnok Rasovszkytól, akit pedig Paltrinieri üldözött. Az 500 méteres célegyenesre Wellbrock 15 másodperces előnnyel fordult rá, míg Rasovszky tízzel vezetett Paltrinieri előtt. Az olasz hosszú hajrát nyitott és pillanatok alatt magyar riválisa mellé ért, de a felzárkózás annyi energiát kivett belőle, hogy megelőzni már nem tudta Rasovszkyt.

Ebben a szakágban Magyarország második ötkarikás érmét nyerte Risztov Éva londoni diadalát követően.

Rasovszky a magyar olimpiai csapat 13. érmét szerezte a japán fővárosban, négy arany és három bronz mellett ez a hatodik ezüst.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080488_auto_resized.jpg
vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091527_auto_resized.jpg
vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711664411
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711664411
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított