SZÉTESÉS?

Könnyek és árulkodó jelek, Szoboszlai a BL-kiesés után még rosszabb híreket is kapott

MM

Létrehozva: 2025.03.12.

Erre az évre ugrott a Bajnokok Ligája-győzelemről szóló álma. Kérdés, hogy nyáron nem gyengül-e Szoboszlai Dominik csapata, amelyből az árulkodó jelek szerint jó barátai búcsúzhatnak.

Régóta húzódik Szoboszlai Dominik három csapattársának ügye Liverpoolban. Még mindig csak találgathatunk, hogy Mohamed Szalah, Trent Alexander-Arnold és Virgil van Dijk meghosszabbítja-e a nyáron lejáró szerződését. Előbbi kettő távozása ráadásul emberileg is nagy érvágás lenne a magyar középpályás számára, aki Kosztasz Cimikasz mellett hozzájuk került a legközelebb. A Paris Saint-Germain elleni vesztes nyolcaddöntő után történtek egyre borúsabb jövőképet festenek.

Alexander-Arnold (balra) és Szalah között: Szoboszlai legjobb barátai közül ők ketten távozhatnak?
Alexander-Arnold (balra) és Szalah között: Szoboszlai legjobb barátai közül ők ketten távozhatnak?  Fotó: NurPhoto

Szoboszlai jó barátai közül saját nevelésű Alexander-Arnold 2016-ban csatlakozott a Liverpool profi keretéhez, míg Szalah 2017, Van Dijk 2018 óta erősíti a klubot. Mindhárman meghatározó játékosai voltak az előző vezetőedző, Jürgen Klopp közel kilenc éves korszakának. 

Lélekben már búcsúzkodnak Szoboszlai barátai?

A PSG elleni vesztes tizenegyespárbaj után (mely során ő volt az egyetlen liverpooli, aki betalált Gianluigi Donnarumma kapujába) Szalah könnyes szemekkel búcsúzott az Anfield közönségétől – és a kommentárok szerint valószínűleg a nemzetközi kupaszerepléstől is a Vörösök mezében.

A holland védőklasszis, Van Dijk pedig azzal hozta a frász Szoboszlaiék híveire, hogy egy kiszivárgott videofelvétel alapján a meccs után, már papucsban az öltözőfolyosón elmélyülten beszélgetett a párizsiak vezetőivel, Nasszer al-Helaifi elnökkel és Luís Camposszal. Csak nem hozzájuk tart?

A 33 éves Van Dijk helyére egyébként már kinéztek egy szupertehetséget a Liverpool vezetői: a szintén kiszemelt Kerkez Milos mellett játszó másik Bournemouth-erősséget, Dean Huijsent. A Juventusnál nevelkedett és bemutatkozott, majd kölcsönjátékosként az AS Roma érintésével Angliába szerződött 19 éves holland-spanyol védőt posztja Rolls-Royce-aként emlegetik a Premier League-ben. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek