Hiába reménykedtünk, rossz hírt kapott Szoboszlai Dominik

középpálya
PUBLIKÁLÁS: 2025. március 14. 16:10
Óriási elismerés várt a Liverpool magyar labdarúgójára. Szoboszlai Dominik most nem járt szerencsével.

Szoboszlai Dominik helyett liverpooli csapattársa lett a hónap legjobbja a Premier League-ben. A magyar focista erős februárt tudhatott maga mögött, a Manchester City és a Newcastle United ellen is betalált a bajnokságban. Emellett gólpasszokat adott és a liverpooli középpálya motorja volt. Ennek köszönhetően pályafutása során először került bele abba a szűkített keretbe, ahonnan a szurkolók szavazhattak a hónap legjobbjára. A díjat most Mohamed Szalah kapta.

Szoboszlai ezúttal marad melegítőben, és csak csere lesz a PSG elleni BL-visszavágón?
Szoboszlai fantasztikusan játszott egész februárban Fotó: DeFodi Images

Mohamed Szalah rekordot jelentő hetedik alkalommal kapta meg a Premier League Hónap Játékosa díjat. A Liverpool csatára hat gólt lőtt a hónapban, s négy gólpasszt adott.

Szoboszlai vasárnap kupát nyerhet

A keddi BL-búcsú után a Liverpoolra kupadöntő vár vasárnap. A Ligakupában címvédő Vörösök a Newcastle ellen lépnek pályára.

Hirdetés: Csaknem az egész ország imádja a Premier League-t. Ez elsősorban Szoboszlai Dominiknak és Kerkez Milosnak köszönhető. A szigetországi topliga fordulóról fordulóra megmozgatja a hazai szurkolókat, és jelentős réteg kezdett nyitni a fent említett magyar válogatott játékosoknak köszönhetően a labdarúgás felé. A TippmixPRO számtalan fogadási lehetőséget kínál a Premiere League-ben is. Részletek itt

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.