A paksi stadionban rendre látható a meccseken Hunor, az alsószentiváni alomból származó 11 hónapos fehér kuvasz, aki a kezdés előtt, majd a hármas sípszót követően a paksi stadionba kilátogató gyerkőcökkel is szívesen eljátszadozik.
A Paksi FC megkeresésére mondtunk igent, azóta Hunor immár a zöld-fehér egyesület hivatalos kabalaállata, ami a munkánk elismerése is. Kuvaszunk több díjat kiérdemelt különféle kutyakiállításokon, a múlt hétvégén például Békéscsabán egy ezüst- és két bronzérmet szerzett
– árulta el a Borsnak az egyik tulajdonos, Takács Sári.
Mivel a paksi labdarúgóknál szinte kivétel nélkül van gyerek, örömmel fogadják Hunort, aki a labdával is szeret játszani. Többször előfordult, hogy labdázgatott a futballisták gyerkőceivel – tudatta Varga Zoltán, aki Sárival egyetemben foglalatoskodik ebtenyészettel. – Két gyermekünket is visszük a Paks hazai találkozóira, és Hunor már abból tudja, hogy meccsre tartunk, amint a lurkók öltözködni kezdenek.
Varga maga is aktív labdarúgó volt, az NB II-es Kecskeméti SC-ben játszott, majd katonai szolgálata teljesítése során a Mezőtúr együttesében is szerepelt. Előfordult, hogy Bognár György vezetőedző együttesét a kabala-állattal egyetemben idegenbe is elkísérik. Ilyenkor persze előzetesen engedélyt kell kérniük a hazai klubvezetéstől a négylábú vizitálására.
"Én még láttam Gyurit futballozni, valamennyi góljára emlékezem. Legalább olyan jó edző, amilyen kiváló futballista volt" – tette hozzá Varga Zoltán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.