Pénzeső

Toronymagasan a legjobb, ennyit keres pontosan Messi Amerikában

LM

Létrehozva: 2023.10.21.

Nyilvánosságra hozták az észak-amerikai profi liga (MLS) fizetéseit, a listát természetesen a hétszeres aranylabdás Lionel Messi vezeti, aki kenterbe veri a teljes mezőnyt.

Lionel Messi teljesen letarolta Amerikát, amióta az Inter Miamibe igazolt. A mexikói és amerikai csapatok között megrendezett Ligák Kupáját rögtön megnyerte az együttes a vezérletével, az MLS-ben a rájátszás ugyan nem jött össze, de ez nem a hétszeres aranylabdáson múlt. A csapat a támadó érkezése előtt az utolsó pozíciót foglalta el a tabellán.

Lionel Messi és testőre: szigorúan ellenőrzött autogramosztás
Lionel Messi keresi a legnagyobb összeget futballistaként az Egyesült Államokban Fotó: AFP

Amerika Messi-lázban ég, nem véletlen, hogy a most nyilvánosságra hozott fizetési listát is toronymagasan az argentin világbajnok vezeti. Lionel Messi alapfizetése 12 millió dollár (4,5 milliárd forint), ehhez viszont még különböző garantált bónuszok, illetve aláírási pénz is társult, a végösszeg így pedig 20,4 millió dollárra (7,7 milliárd forint) rúg. Emellett sikerült több nagy márkával is kiemelt együttműködési szerződést kötni, így a szponzorok további 30-40 millió eurót (11-15 milliárd forint) hoznak neki a konyhára, ez viszont már nincs beleszámítva a listára.

Az argentint az olasz balszélső Lorenzo Insigne követi 15,4 millióval (5,6 milliárd forint), a harmadik a svájci Xherdan Shaqiri, aki 8,1 millió dollárt (3 milliárd forint) tesz zsebre évente. Messi barátai és harcostársai, Jordi Alba és Sergio Busquets ezekhez képest elenyésző összegeteket (1,7 millió dollár/644 millió forint és 1,2 millió dollár/455 millió forint) keresnek.

Ami pedig a magyarokat illeti: Gazdag Dániel, a Philadelphia Union támadója és házi gólkirálya az előző évi 550 ezer dollár helyett az idén 1,3 millió dollárt visz haza (ez 475 millió forint), Sallói Dánielnek, a Sporting Kansas City csatárának a bére pedig 450 ezerről 1,1 millióra nőtt (400 millió forint), írja a Magyar Nemzet.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714987817
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191546_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714987817
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el