HONVÁGY

Messi a frászt hozta Beckhamre: máris elvágyik Miamiból

LL

Létrehozva: 2023.09.26.

Szinte még csak most jött Lionel Messi, de máris a következő klubjáról beszélt.

Lionel Messi július óta erősíti az Inter Miamit, felemás mérleggel. Augusztus végéig, az észak- és közép-amerikai Ligakupában 7 meccsen 10 gólt termelt és kupagyőzelemre vezette új csapatát a 36 éves argentin világbajnok. Ezt követően viszont, a profiligában (MLS) a meccsek felét kihagyta sérülések miatt, négy pályára lépése során csak az elsőn lőtt gólt. A floridai klub pedig Messi régi barcelonai csapattársaival (Jordi Alba, Sergio Busquets) megerősítve javult ugyan, de még mindig utolsó előtti a Keleti-főcsoportban. Ráadásul Messi máris a következő állomáshelyéről beszél!

Lionel Messi nem csak a válogatottban játszana hazájában: visszavágyik a nevelőegyesületébe
Lionel Messi nem csak a válogatottban játszana hazájában: visszavágyik a nevelőegyesületébe. / Fotó: AFP

Szinte még meg sem melegedett Miamiban, már új terveket szövöget Messi.

– Mindig is motoszkált a fejemben az ötlet, hogy egyszer még élvezzem az argentin futballt, játsszak a Newell’sben, most ráadásul még világbajnokként is

nyilatkozta az argentin futballsztár hazájának egy előfizetéses tévécsatornáján (TyC Sports). Hozzátette: a visszavonulásra még gondolni sem akar, ameddig csak bírja, marad a pályán, hiszen mindennél jobban szeret focizni.

Annak idején a roseriói Newell’s Old Boysban kezdődött Messi mesés pályafutása. 2000-ben, 13 évesen onnan igazolt a Barcelonához, ahol aztán világhírűvé vált.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751665_auto_resized.jpg
origo.hu

Zelenszkij megbukott: már az utódját keresik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22739_resized.jpg?avcount=1702050012
origo.hu

Lebuktak a britek, pusztító háború fenyeget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750779_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gyaloglással fogyni? Naná, hogy lehet! Edzéstervet is mutatunk hozzá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751042_auto_resized.jpg
ripost.hu

Szoboszlai megtalálta az igazi párját Liverpoolban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752480_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben - Newsweek: Az Egyesült Államok kockáztatja, hogy egy harmadik háborúba is bevonják + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22740_resized.jpg?avcount=1702050012
origo.hu

Új életet kezdett Krausz Gábor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748675_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 8.: Pénteken mindenki kibékül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22729_resized.jpg?avcount=1702050012
mindmegette.hu

Ha karácsony, akkor halászlé: íme Széll Tamás kedvenc receptje!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22735_resized.jpg?avcount=1702050012
origo.hu

Fontos a látásom, fontos a megelőzés! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1702050012
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22565_resized.jpg?avcount=1702050012
life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/e1L9lw5dl35CU3XmoH6vn97WitqRkV7UO0Qx9a2skKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q2MDg3MmYyYWMyYzQyZWZhOWYyZjI4MmZjNDE5NWI2.jpg
Kóma

Szívszorító vallomást tett Michael Schumacher barátja: „Rendszeresen járok hozzá”

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/NJmvP_8WamK0co-ABVHUcQREGSejjKyoITANI5FDJ1k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwOGEzNjc3NDU0NjQ3MmVhYjczNjJmNDRjZjRhNTBj.jpg
BÓK

Nem rejtette véka alá véleményét Szoboszlairól a Liverpool kirúgott sztárja