Vízilabda

"Nem irigylem a fiamat" - óriási teher a magyar legenda neve a tehetséges ifjúnak

Burkovits Ferenc

Létrehozva: 2023.04.18.

A háromszoros olimpiai világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, Biros Péter is ott volt a Nemzet Aranyai című film bemutatóján, amelyet a "verhetetlen" magyar válogatottról forgattak az alkotók.

A Fácán becenévre hallgató sztár jelenleg Egerben, az egykor szebb napokat látott ob I-ben szereplő helyi vízilabda csapatának szakmai igazgatója. Biros Pétert először arról kérdeztük, hogy tetszett neki a Zákonyi S. Tamás készítette film. A nagy bajnok pedig szűkszavúan csak annyit válaszolt, „azt mondják a hozzáértők, hogy jó a film.”

Biros Péter
Biros Péter Fotó: Szabolcs László

„Mi volt a póló aranycsapat titka? Semmilyen hókuszpókusz nem jellemezte ezt a válogatottat, a rengeteg munka, a baráti társasággá kovácsolódott játékosok, és a zseniális szövetségi kapitány, Kemény Dénes tette naggyá – mondta lapunknak Biros. - Három olimpiai aranyérmet nyertünk, nem tudunk különbséget tenni közöttük, mindannyiunk számára ugyanolyan fontos valamennyi.”

Biros Pétert 2012-ben az a megtiszteltetés is érte, hogy ő vihette a magyar küldöttség zászlaját a londoni olimpia megnyitóünnepségén és ez örök emlék marad számára. Azt is elmondta, hogy a sikerek mellett ma azért dolgozik Egerben, hogy néhány év múlva az ellenfelek újra remegő lábakkal lépjenek be a Bitskey Uszodába. És hogy Egerben a Biros név újra nagy legyen, arról nagyobbik fia, Samu gondoskodhat, hiszen ő fiatal kora ellenére már bemutatkozott az OB I-ben.

„Nem irigylem a fiamat, Samut, hiszen a Biros névvel nem könnyű megfelelni – mondta a büszke apa. - Nagyon tehetséges, csak rajta múlik, mire viszi, és ha kikéri a véleményemet, természetesen elmondom neki, de remek edzői vannak, isten ments, hogy beleszóljak szakmai fejlődésébe. Én vagyok én, ő meg ő.”

És hogy mikor lesz újra megközelítőleg hasonlóan sikeres a magyar férfi-vízilabda válogatott? Biros kapásból válaszolt, azt mondta, nagyon optimista már a jövő évi párizsi olimpiát illetően is, mert eddig is nüanszokon múlott világversenyeken a győzelem vagy vereség. Reméli, egy év múlva Párizsban olimpiai bajnok csapattársa, Varga Zsolt vezetésével a maiak is a győzelem útjára lépnek.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144384_auto_resized.jpg
origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713555912
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713555912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja