A Tippmixen és a Tippmixprón természetesen már elérhető a szombati bronzmeccs és a vasárnapi döntő is, a megszokott számos fogadási lehetőséggel. Az oddsszok ugyan a kezdésig még változhatnak, de az látszik, hogy hasonló játékerőt képviselő csapatok vívják majd a finálét, hiszen az esélyek nagyon kiegyenlítettek.
A tornán fantasztikusan teljesítő Lionel Messi 2014-ben már elbukott egy vb-döntőt az argentin válogatottal, de idén már most öt szerzett gólnál jár, míg nyolc éve összesen négyig jutott. Ez persze még nem jelenti azt, hogy a hétszeres aranylabdás ezúttal világbajnokként ünnepelhet majd vasárnap, de a finálén a mezőnyből neki van a legnagyobb esélye arra, hogy gólt szerezzen – ez utóbbi kimenetel 2,70-es oddsért fogadható. Ha Messi legalább két gólt szerez, az 10,00-s szorzót ér, az az opció pedig, hogy a rendes játékidő mindkét félidejében betalál, már 18,00-s oddshoz kapcsolódik.
A címvédőnél is van olyan játékos, aki öt gólnál jár, Kylian Mbappé pedig négy éve már megnyert egy vb-döntőt nemzeti csapatával, és akkor a finálé gólszerzői közé is feliratkozott. Most 3,20-as oddot jelentene egy Mbappé-találat, és 12,00-s szorzóhoz kapcsolódna, ha legalább két gólt jegyezne – ahogy négy éve, az argentinok ellen 4-3-re megnyert vb-nyolcaddöntőn tette... A Messi-Mbappé összevetésben érdekesség, hogy a gólpasszok tekintetében 3-2-re az argentinok klasszisa felé billen a mérleg a tornán, viszont amíg Messi az öt góljából hármat tizenegyesből szerzett, addig francia klubtársa egyszer sem büntetőből volt eredményes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.