Gyász

Sokkolta családját Csollány Szilveszter halála

Bors

Létrehozva: 2022.01.26.

Drámai heteken vannak túl a bajnok szerettei.

Forrás: Ripost

Az 51 évesen hétfőn elhunyt Csollány Szilveszter családja a bajnok betegségének kezdetétől elzárkózott a nyilvánosságtól. Teljesen kizárták a külvilágot, tették azért, hogy az imádott férj és édesapa mihamarabb felgyógyuljon. Még a legközelebbi barátok, ismerősök, így korábbi edzője, Vereckei István és Dr. Magyar Zoltán tornaelnök sem tudott meg a családtól semmit a bajnok állapotáról. Csollány felesége, a Sopronban fogorvosi asszisztensként dolgozó Jutka is elhárított minden megkeresést, az utolsó percekig férje mellett imádkozott. 

A bajnok lányai közösségi oldalukon búcsúztak édesapjuktól, az első házasságból született Szimona, valamint a másodikból született Kincső és Kitti fekete fehér fotóval, valamint koromfekete háttérrel emlékezett a bajnokra. Szilveszter nagybátyja, Horváth Ferenc újságíró is szűkszavúan reagált a Bors megkeresésére.

 Ne haragudjon, de nem tudok mit mondani. Az egész családot sokkolta a tragédia, el kell még telnie jó pár napnak, hogy bármit is reagálni tudjunk – mondta lapunknak Csollány édesanyjának testvére, aki információnk szerint nagyon jó viszonyban volt az elhunyttal.

Csollány egyébként 53 napig volt műtüdőre kapcsolva a Korányi kórházban. Számos példa bizonyítja, hogy 100 nap után is vissza lehet térni a lélegeztetőgépről, és néhány napja Dr. Zacher Gábor is azt nyilatkozta a Borsnak, nem szabad feladni a reményt. Információnk szerint ugyanakkor a tornász állapota folyamatosan romlott, az utolsó napokra a tüdeje annyira roncsolódott, hogy már az orvosok is tudták, nagy a baj.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713515420
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713515420
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139181_auto_resized.jpg
vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713515420
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713515420
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713515420
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja