Teljes vezetőségváltás is elképzelhető csütörtökön a Magyar Olimpiai Bizottságban. Napok óta halljuk a híreket arról, hogy a MOB elnöke, Kulcsár Krisztián nem mindenki szájízének megfelelően irányította a honi ötkarikás mozgalmat, és emiatt egyre többen jelezték, hogy megvonnák bizalmukat tőle. Már nem csak egyének, hanem szervezetek is a távozását sürgetik. Kulcsár mellett a főtitkár Vékássy Bálintnak a távozását kérik a MOB-ból kirekesztett szervezetek. Ők egyetértenek abban, hogy a MOB jelenleg hatályos alapszabálya nem felel meg az olimpiai mozgalom hazai hagyományainak. A nyilatkozat szerint azért csak most fejezik ki aggályaikat, mert senki sem akart olyan színben feltűnni, hogy a saját pozícióját félti, az egyéni érdekeit a közös ügy elé helyezi.
„Mindenki nyelt egyet, önmérsékletet tanúsított, mert bíztunk abban, hogy az elnök és a főtitkár végső soron jót akar, a magyar sport érdekében dolgozik, és nem akartunk éppen mi a megújulás akadálya lenni" – írták.
Csütörtökön 11 órától minden eldől, a MOB-elnökség 14 tagja közül a többség az elnök lemondását szeretné. Az sem titok, hogy Kulcsárral két alelnöke, Deutsch Tamás és Schmidt Gábor sem dolgozna együtt a jövőben. A tokiói olimpián remekül szerepelt sportolók egyelőre diplomatikusan beszélnek arról, mi várható ma a székházban. A pályafutása harmadik egyéni olimpiai aranyérmét megszerzett kardvívó fenomén, Szilágyi Áron mestere, Decsi András, aki egyszersmind a harmadik helyen végzett kardválogatott vezetőedzője is, leszögezte:
- Hallomásból értesültem a vezetésben tapasztalható ellentétekről, de hogy miért romlottak el a dolgok, ezt kívülállóként nem tudom. Szomorú, hogy ez a helyzet előállhatott – mondta lapunknak Decsi.
Tótka Sándor olimpiai aranyérmes sprinter-kajakos eddig is csak a saját feladatával foglalkozott:
- Engem lekötött a kőkemény edzésmunka, és annak első hely volt a jutalma Japánban. A MOB a felkészülés időszakában, majd Tokióban minden feltételt biztosított a kajakosok eredményes szereplése érdekében.
Az bronzérmes cselgáncsozó, Tóth Krisztián korábbi szövetségi kapitánya, Pánczél Gábor szerint Kulcsár távozása elképzelhető.
- A két tábor közötti előzetes erőviszonyokra csak tippelni tudok, és azt hiszem, a többségi akarat az elnököt lemondásra kéri fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.