A Chelsea 22 éves középpályása korábban beiratkozott az egyik egyiptomi felsőoktatási intézménybe, hogy ezáltal mentesüljön a sorkatonai szolgálat alól, illetve, hogy lehetősége nyíljon külföldi tartózkodásra. Igen ám, de az ország oktátásügyi minisztere visszavonta a tavaly a svájci Baseltől szerződtetett focista tanulmányi regisztrációját, ami azt jelenti, hogy a futballistának hamarosan vissza kell térnie hazájába, és meg kell kezdenie kötelező szolgálatát. A játékosnak valószínűleg csak rövidebb időt kell teljesítenie a hadseregben, ám ez is komoly gondot jelenthet londoni klubjánál.
– Salah teljesen ledöbbent a döntés miatt. Elárulta, hogy mivel a legmagasabb szinten, tudása legjavát adva próbálja szolgálni hazáját, nagyon csalódott – így Ahmed Hasszan, az egyiptomi fociválogatott igazgatója.
Úgy hírlik, hogy a nemzeti válogatott szövetségi kapitánya az egyiptomi futballszövetség vezetőivel, illetve az oktatásügyi minisztérium illetékeseivel közösen próbál megoldást találni a helyzetre. Egy esetleges behívó ketté törheti Salah ígéretesnek tűnő karrierjét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.