Bár Adamo Coulibalynak, a DVSC francia támadójának már csak egyetlen mérkőzés hiányzik a századik NB I-bajnoki meccséhez, jelen állás szerint elképzelhető, hogy egyáltalán nem jön össze számára a jubileum.
Jelentős nézeteltérés alakult ki ugyanis közte és a klub vezetése között. Feltűnő, hogy a góllövőlistát 11 góllal társbérletben vezető csatár a tavasszal egyetlen bajnokin sem lépett pályára, sőt még csak a nevezettek közt sem volt fellelhető. Kondás Elemér, a Loki edzője a francia futballista nem megfelelő hozzáállásával, illetve a sérülésével magyarázta a mellőzést. Megkérdeztük Coulibalyt, miért nem játszik a tavasszal.
– Egyszerűen azért, mert az edzőm nem nevez a keretbe – magyarázta a csatár. – Elemér nem mond igazat, semmi baja a kondíciómnak, ha lehetőséget kaptam volna a Kecskemét ellen, rúgtam volna két gólt, nekem ez nem probléma, viszont a tulajdonos utasítására nem játszat. A klub kéthavi fizetéssel tartozik nekem, elegem van. Nem tudom, miért szórakoznak velem. A nyáron lejár a szerződésem, de még csak nem is tárgyaltunk a meghosszabbításáról. A legviccesebb, hogy még így is vezetem a góllövőlistát. Remélem, a nyáron találok magamnak csapatot.
A klub visszautasította Coulibaly állításait.
– A csatár tavaly decemberben, mielőtt szabadságra ment, kéthavi fizetését előre elkérte, ezt át is utaltuk a számlájára, és a februári bérét is a szokásos időpontban kapta – reflektáltak a klub vezetői. – Egyetlen játékosnak, így Coulibalynak sem tartozunk, és nem is tartoztunk soha. A támadó azért nem játszik, mert komoly gondok vannak a hozzáállásával, a mérések alapján messze lemaradva a legrosszabb mutatókat produkálja.
A múlt hét kedden például sérülésre hivatkozott, azóta táppénzen van. Az sem igaz, hogy nem akarunk vele tárgyalni, hiszen még a múlt hét csütörtökön is az irodába invitáltuk, de azt mondta az ügyvezetőnknek, nem ér rá, más dolga van...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.