Nyitva az út Brazília felé

futball
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 17. 00:00
A múlt pénteki, Észtország felett aratott idegenbeli győzelem után kedden a Puskás-stadionban újabb labdarúgó világbajnoki selejtezőt nyert a magyar válogatott, amely ezzel tovább javította pozícióját csoportselejtezői során. Elmondható, a törökök felett aratott, a tippeltnél magabiztosabb diadal után nyitva az út a 2014-es brazíliai világbajnoki döntő felé.
S. Zs.

Pedig rosszul indult a meccs, mert nincs mese, az első tíz perc a vendégeké volt. A hideg futkározott a hátunkon egy Hamit Altintop-szabadrúgást követően, a védőjátékos labdája ugyanis centikkel zúgott el a felső kapufa fölött. Az egész napos eső miatt felázott talajon a hazaiak alig tudták megszelidíteni a labdát, ráadásul a 19. percben Kádár Tamás csaknem öngólt vétett egy éles fejessel.

Három perc múlva a törökök vezetéshez jutottak, bal oldali akciójuk végén Mevlüt Erdinc hat méterről úgy lőtt a kapu jobb alsó sarkába, hogy Bogdán Ádám kapus csak érinteni tudta a labdát, menteni már képtelen volt (0-1). A 29. percben Hajnal Tamás villant, remek csel után a kapu jobb felső sarkát célozta meg, a török kapus azonban jól tette a dolgát, és kibokszolta a labdát. A 31. percben Koman Vladimir balról lőtte középre a labdát, alaposan meglepte Volkan Demirel hálőőrt, akinek sípcsontjáról a bal alsó sarokba perdült a labda – így egyenlítettünk (1-1). Az első félidőtől Szalai Ádám csaknem találattal búcsúzott, ám végül két török védő valahogyan szögletre szerelte.

Ami nem sikerült a félidő végén, az sikerült a második elején! Az 50. percben egy mintaszerű bal oldali lapos keresztbe passz után Szalai a jobb oldalon érkezett, becsúszva, három lépésről talált a vendégkapuba (2-1). Érthető, végre igazán magához a hazai együttes, a török nemzeti tizenegy viszont képtelen volt ritmust váltani. Ez pedig azt vetítette előre, hogy a pénteki, észtek elleni 1-0-s sikert követően újabb három ponthoz jut Egervári Sándor szövetség kapitány csapata.

És lőn: az 57. percben Komant gáncsolta el a büntetőterületen belül Altintop, a jogos 11-esből Gera Zoltán magasan a kapu jobb oldalába zúdította a labdát (3-1). Sínre került a magyar válogatott, amely már nem is engedte ki a kezéből a kezdeményezést, és összességében a vártnál könnyebben győzött 3-1-re. Tegyük a szívünkre a kezünket, a meccs előtt ki merte volna biztosra mondani az Egervári-csapat diadalát..?
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.