Meccsnézéssel készült Pars Krisztián a győzelemre

döntő
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 05. 09:15
Hárommal csökkent Pars Krisztián riválisainak száma, ennek ellenére a szombathelyi kalapácsvető edzője, Németh Zsolt továbbra is csak ötven százalékot ad tanítványa mai végső sikerére.
Sz. S.

Azt tudtuk, hogy Ivan Tyihont a NOB kérésére törölte a londoni indulók sorából a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a 2004-es doppingvétsége miatt, azt viszont Németh Zsolttól, Krisztián edzőjétől tudtuk meg, hogy a másik fehérorosz, a 2008-ban tesztoszteronnal megbukott Vagyim Gyevjatovszkij ki sem utazott Angliába.

– Annyit tudok, hogy Gyev-jatovszkij sérülésre hivatkozva mondta le az olimpiát – újságolta a Borsnak Németh. – Rá-adásul a pénteki selejtezőben pórul járt a lengyel Pawel Fajdek, aki kétszer is elesett a kalapácsával, márpedig ilyesmit ritkán látni.

A favoritok közül három tehát kihúzható, ám Németh ma estére továbbra is csak ötven százalékot ad az olimpiai aranyéremre, noha a vasi kalapácsvető a legnagyobb dobással (79.37 m) került fináléba. – Tegnap súlyemelőedzést tartottam neki, majd megnéztük a magyar-spanyol kézilabda-csoportmeccset.

A tréner kiemelte: Pars nagyon egyben van. – Most már csak arra kell figyelni, hogy le ne késsük a buszt a döntő előtt, vagy ne szoruljunk be a liftbe.
Ami a finálé esti időpontját illeti, az az Eb-aranyérmes Pars szempontjából ideális, jegyezte még meg a szakember.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.