Négyen a NOB színeiben

London
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 23. 19:15
Guor Marial az ötkarikás zászló alatt futhat.
Bors

Aligha állhat majd fel a londoni dobogóra a szudáni maratonfutó, Guor Marial, de máris szárnyra kapta nevét a nemzetközi sajtó. Az olimpiák történetében ugyanis harmadszor fordul elő, hogy sportolók az ötkarikás zászló alatt versenyeznek.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) olyanok kaphatnak lehetőséget, akik mögött nem áll nemzeti olimpiai bizottság. Londonban négy ilyen versenyző lesz, köztük Guor Marial, aki az életét mentve, útlevél nélkül szökött meg a polgárháború által sújtott Dél-Szudánból, és jelenleg az Egyesült Államokban él.

– Megpróbáljuk elérni, hogy már a megnyitón Londonban lehessen – mondta a NOB szóvivôje, Mark Adams. A másik három atléta az egykori Holland Antillákról érkezik. A NOB színeiben eddig csak a volt Jugoszlávia (1992, Barcelona) és Kelet-Timor (2000, Sydney) sportolói versenyezhettek. Néhány hete elutasították Majlinda Kelmendi kérelmét, a junior világbajnok dzsúdós az olimpiai zászló alatt akart szerepelni, mert hazája, Koszovó nem tagja a NOB-nak, így albánként indulhat.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.