Szenzáció a javából: kiesett Oroszország!

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 17. 14:15
Akadt már egy-két meglepő eredmény eddig is ezen az Eb-n, ám mindegyiken túltesz az esélyesek közé sorolt Oroszország 1-0-s veresége és kiesése.
Sz. S.

Erre aztán senki sem gondolt, az eddig viszonylag szürkén futballozó görög válogatott Georgiosz Karagunisznak az első félidő ráadáspercében (47.) szerzett góljával 1-0-ra legyőzte Oroszországot. A hellásziak ezzel a három ponttal negyeddöntőbe kerültek, míg a sokak által a torna favoritjának tartott oroszok csomagolhatnak, mert kiestek.

A 120. válogatottságát fontos góllal ünnepelő Giorgosz Karagunisz nyilatkozata: - Meg sem kísérelem körülírni az érzéseimet. A védekezésünk maga volt a remekmű. Ez valóban futballhistória, hiszen senki sem fogadott volna előzetesen a sikerünkre.

Fernando Santos, a görögök portugál szakvezetője: - Játékosaimat a görög történelem motiválta. Elvégre Hellász a demokrácia, a tudományok és más egyéb értékek szülőföldje. Jól éreztem, hogy az oroszok viszonylag fásultak lesznek, nem is rúgtak gólt, noha akadt helyzetük bőven.

Georgiosz Szamarasz görög csatár értékelése: - Ezzel a győzelemmel üzentünk haza a nehéz gazdasági helyzetben lévő népünknek. Úgy hiszem, bebizonyítottuk magunknak és honfitársainknak is, hogy sohasem szabad feladni.

Dick Advocaat, az oroszok holland szövetségi kapitánya, aki a jövőben a PSV Eindhovennél dolgozik tovább: - A csehek elleni sziporkázó forma, a 4-1-es bemutatkozó csoporttalálkozó után erre igazán nem számíthattam. A meccs képlete egyszerű volt: mi támadni akartunk, a görögök csak védekezni. A befejezéseknél nem voltak elég élesek a játékosaink, holott több góllal is nyerni kellett volna. Más nem marad számomra mint gratulálni a kiválóan védekező görögöknek.

Vjacseszlav Malafejev orosz kapus: - Rosszabb sohasem történhet egy kapussal, mint hogy közvetlenül a játékrész lefújása előtt kap egy gólt. Karaguniszt szabadon engedték a kapum felé törni, és pontos lövésére későn reagáltam, de így is megvolt az esélyem arra, hogy hárítsak. Nem sikerült, de ennél többet érdemeltünk ezen a tornán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.