Vitányi Judit: „Nem engedhettem meg magamnak, hogy kiboruljak”

TV2 Tények
PUBLIKÁLÁS: 2025. június 25. 06:00
A tévés kapcsolata másfél évvel ezelőtt egyik pillanatról a másikra ért véget. Mára azonban sikerült túltennie magát a veszteségen, és pozitívan tekint a jövő elé. Vitányi Judit vőlegényéről, családjáról és karrierjéről is mesélt a hot! magazinnak.

Vitányi Judit a TV2 Tények híradósa immár egy évtizede, ez idő alatt számtalan felejthetetlen élménnyel gazdagodott. A kamerák mögött és előtt is rengeteg tapasztalatot szerzett, melyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma is ilyen hitelesen és profin vezeti a hírműsort.

Vitányi Judit
Vitányi Judit ma már nem bánkódik a múlton – Fotó: hot! magazin

Így kezdődött Vitányi Judit TV2-s karrierje

Az egész egyébként teljesen váratlanul érkezett az életembe, casting alapján válogattak be. Előtte a TV2 Akadémiára jártam, és egyetlen hétvége alatt dőlt el minden. Picit sokként ért, ugyanis azonnal Budapestre kellett költöznöm, a családomat és a barátaimat hátrahagyva. Az első fél év ebből a szempontból lelkileg nagyon kemény volt. Ezután jött a Tények Reggel, amiben négy és fél éven keresztül volt feladatom.” 

Majd jött a pandémia, és ekkor kaptam lehetőséget, hogy fő­műsor­időben is kipróbáljanak. Pont ez idő tájt jutottam el arra a pontra, hogy a sok hajnalozás már komolyan megviselte a szervezetemet.

A változás így szakmailag is hatalmas előrelépés volt, hiszen a fő­műsoridőben való híradózás a legnagyobb vágy és álom minden szakmabeli számára. Ráadásul az egészségemnek is jót tett. Két legyet ütöttem egy csapásra” – kezdte a hot!-nak a gyönyörű tévés.

Vitányi Judit műsorvezetőként nehéz pillanatokat él át

Az évek során Vitányi Judit mindig kiegyensúlyozott, profi híradósként állt a kamerák elé, de azt ő sem tagadja, hogy ez komoly önkontrollt igényel. A legváratlanabb helyzetekben is nyugodtnak kell maradnia, még akkor is, ha belül épp viharok tombolnak.

Csak egyszer történt, hogy nevetés tört ki adásban. Nem én olvastam a hírt, de egy nagyon vicces kutya képe volt előttünk, és szó szerint rázkódtam a nevetéstől. Nem könnyű a megható hírek mellett rezzenéstelennek maradni. A pandémia és a háború alatt különösen nehéz volt megszólalni, miközben én is féltettem a családomat. Ilyenkor mindig azt mondogatom magamnak: profi vagyok, nem látszódhat rajtam, amit érzek – de ez iszonyú sok önkontrollt igényel.

A TV2 Tények híradósaként Vitányi Judit keményen dolgozik minden egyes nap, amikor képernyőn van – Fotó: hot! magazin

Lezárta a múltat Vitányi Judit párjával kapcsolatban

Mint minden embernek, Juditnak is vannak fárasztóbb napjai, és előfordul, hogy a magánélete épp nincs teljesen rendben, de ő nagyon ügyel arra, hogy ez a képernyők előtt ülőknek egy pillanatra se tűnjön fel.

Az anyukám mindig látja rajtam, ha valami baj van, azonnal jelez is, és kérdezi, hogy mi történt. Az elmúlt másfél évem hihetetlenül nehéz volt a szakítás miatt. Nagyon érzékeny nő vagyok, de a Tényekben megtanultam azt, hogyan kontrolláljam az érzéseimet, és ezt alkalmaztam akkoriban is. Este nem engedhettem meg magamnak, hogy kiboruljak, maximum hétvégente, akkor nem volt gond, ha másnap meglátszott rajtam. Azt nem hagyhattam, hogy a képernyőn észrevehető legyen. Csak ezért voltam képes túlélni, mert az agyamat lefoglaltam azzal, hogy kontrolláljam magam. De most már valóban kimondhatom, hogy teljesen túl vagyok rajta és lezártam a múltat” – jelentette ki. „Meg kell gyászolnom ezt az egészet, és úgy érzem, hogy rengeteget fejlődtem. Most már tudom, hogy mit kell majd másképp tennem legközelebb. Úgy érzem, hogy így vagyok most kerek egész, nem tervezek előre semmit, de persze, ha úgy alakul, akkor állok elébe” – nevetett Judit.

Barna vagy szőke?

2015-ben még barna tincsekkel bűvölte el a nézőket, azóta azonban szőkére váltott. Bár Vitányi Judit minden stílusában gyönyörű, szerintünk jó döntés volt ez a váltás.

A legfrissebb hot! magazinban is számos exkluzív sztártörténetet olvashatnak – Fotó: hot! magazin

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.