Szabó Zsófi ismét bebizonyította, hogy nemcsak műsorvezetőként, hanem emberként is rendkívül érzékeny és empatikus – ezt az oldalát most az Újratervezés című műsorban mutatta meg. A TV2 Klub népszerű szériájának új évadában ezúttal Zombák Anita, a három gyermekét egyedül nevelő édesanya történetét követhetik nyomon a nézők. A család komoly nehézségekkel küzdött: egy romos házban próbálták megteremteni a mindennapok biztonságát, de most végre eljött számukra is a remény. Nem csoda, hogy ilyen érzelemmel telített hangulatban Szabó Zsófi is megrendítő vallomást tett.
Miközben az Újratervezés profi stábja nekikezdett a ház teljes felújításának, Szabó Zsófi egy meglepetésprogrammal kedveskedett Anitáéknak: lovaglás, természetjárás, és egy hangulatos szalonnasütés is része volt a napnak. A tábortűz melletti meghitt pillanatok azonban váratlan fordulatot hoztak – Zsófi ugyanis egy eddig ismeretlen fejezetét tárta fel életének:
„Olyan jó, hogy már nem vagyok vegetáriánus. Három évig nem ettem húst” – vallotta meg a kamerák előtt. Ez a mondat elsőre talán meglepőnek tűnhet, de a mögötte húzódó történet annál megrendítőbb:
Meghalt az apukám, és nagyon szomorú voltam. Nem voltam éhes, és egyszer csak azt éreztem, hogy nem akarok husit enni. Utána három évig nem kívántam a húst
– idézte fel elérzékenyülve. Azt is hangsúlyozta, hogy döntése mögött nem trendkövetés vagy figyelemfelkeltés állt: „Nem azért, hogy különcködjek vagy divatoljak, hanem azt éreztem, hogy a testem nem kívánja”
– árulta el a műsorvezetőnő.
A gyász fizikai hatásairól is beszélt:
„Azt mondták, biztos az, hogy elvesztettem egy szerettemet, kihozott belőlem lelkileg ilyen dolgokat. Azóta már tudok beszélni az apukám elvesztéséről.”
Szabó Zsófi azt is elárulta, hogy az anyaság iránti vágya végül visszavezette a húsfogyasztáshoz:
„Szerettem volna gyereket, az orvosok pedig mondták a terhességem alatt, hogy jó lenne, ha elkezdenék újra húst enni – és azóta eszem.”
Ez az őszinte és megható vallomás tökéletesen beleillett az Újratervezés szellemiségébe, ahol nemcsak otthonok, de életek is újjászületnek. Zombák Anita története, aki minden nehézség ellenére is rendületlenül küzd három gyermekéért, és Szabó Zsófi érzékeny megnyilvánulása újra emlékeztetnek minket arra, hogy az újrakezdés mindig lehetséges – kívül és belül is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.