Különleges időszakot él meg Szabó Ádám: nemcsak a zenei pályája kapott új lendületet, de magánélete is új értelmet nyert.
Szabó Ádám első gyermeke, a kis Szabó Ádin két héttel ezelőtt született meg, akinek érkezéséről boldogan számolt be rajongóinak. Az első közös fotók percek alatt elárasztották a közösségi médiát, és azóta is ez a csoda határozza meg minden napját.
Isten hozott csepp kisfiunk, Szabó Ádin! A boldogságunk most már kézzel fogható, a jövő tárt karokkal vár! Egy új csoda érkezett, aki mindent jobbá tesz, a legszebb dolog, ami történhet velünk! Örök hűség a családhoz és Istenhez! Szeretünk, amíg világ a világ kisfiunk! Érted élünk! Anya és Apa
– írta megható posztjában.
Bár a nyár a koncertek és fellépések időszaka, az énekes számára most a család az első. Szabó Ádám felesége és kisfia mellett akart lenni a legelső napoktól, és két hétre félretette a munkát, hogy teljes figyelmét rájuk fordíthassa. Ez az elkötelezettség mutatja meg igazán, milyen fontos számára az új szerep: az apaság.
Múlt hétvégén lépett újra színpadra, de gondolatai folyamatosan kisfia körül jártak. A koncertjein többször is beszélt arról, mennyire megváltoztatta az életét az, hogy apa lett.
Nagyon szeretem a közönséget, mindig nagy szeretettel fogadnak, és hiányzott már az is, hogy újra színpadra léphessek és egy másik nagy szerelmemnek, a zenélésnek hódolhassak
– mondta, de hozzátette: most már minden más perspektívából nyer értelmet.
Szabó Ádám gyereke, a kis Ádin igazán jól alvó baba – derült ki a fellépések során elhangzott beszélgetésekből. A szülők akár háromórás, összefüggő alvásoknak is örülhetnek, ez a „kis ajándék” csak még szebbé teszi számukra a kezdeti időszakot.
Az apaság a legnagyobb csoda, ami egy férfi életében megtörténhet
– emelte ki az énekes, akinek gondolatai újra és újra élete értelmei, kisgyermeke és felesége körül járnak.
A zenész életében az utóbbi időben több fordulópont is történt. Májusban egy otthoni baleset következtében súlyosan megsérült, és kórházi műtétre is sor került. Gipszben várta kisfia születését, abban reménykedve, hogy a nagy napra már újra teljes értékűen ott lehet mellette. Ez végül meg is valósult, sőt nemrég újra harmónikával a kezében állhatott színpadra – ami régóta hiányzott neki.
Szabó Ádám Sztárban Sztár-győztesként már bebizonyította, hogy a magyar zenei élet egyik meghatározó alakja. Számos tehetségkutatóban tűnt fel, de most először érezheti igazán, hogy minden a helyére került az életében. A felesége, akivel stabil és szeretetteljes kapcsolatban él, és első gyermeke, Szabó Ádin teszik teljessé a mindennapjait.
A rajongók számára is egyértelmű: a színpadon egy boldog, kiteljesedett férfit látnak, akinek most már nemcsak a zenében, hanem az apaságban is ott van a szíve-lelke. Szabó Ádám életének legmeghatározóbb témája most már a család – és úgy tűnik, boldogsága teljességet nyert.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.