1300 éves sílécekre bukkantak Norvégiában

PUBLIKÁLÁS: 2021. október 08. 11:50

Jó állapotban megőrződött, fából készült sílécekre bukkantak régészek egy norvég hegycsúcson. Az 1300 éves leletek a legöregebb sílécek, amelyeket valaha feltártak. Az első sílécet 2014-ben találták meg a hegycsúcson, ahol mintegy 1300 éven át volt a jégbe fagyva. Akkor nemcsak a lécre bukkantak rá, hanem egy ép kötésre is, amely nyírfa fonatból és bőr szíjakból készült. Mivel a sílécet párban használják, a régészek elkezdték figyelni a nyári olvadás idején a térségben lévő jégfoltokat, hogy előkerül-e alóluk a másik.

Hét évet kellett várniuk. Szeptember végén az első síléc megtalálásának helyétől öt méterre a jégben rábukkantak egy másikra is, amely 187 centiméter hosszú és 17 centiméter széles – írja az MTI a Science című tudományos folyóirat alapján, amelynek honlapja a Norvég Kultúrtörténeti Múzeumnak a leletről készült fotóját is bemutatja.

Sílécek darabjait és sílécet ábrázoló sziklarajzokat már találtak korábbi időkből is, a legöregebb közülük hatezer éves, de soha nem leltek sértetlen kötésre, amelyből kiderül az, miként használták a léceket.

Ez a legjobb állapotban fennmaradt prehisztorikus sílécpár, amelyet eddig találtak – közölték a norvég kutatók.

A síléceket télen használták szállítóeszközként és látszanak rajtuk a sokszoros javítás jelei, amelyek arra utalnak, hogy túlságosan értékesek voltak ahhoz, hogy eldobják és mással váltsák fel őket. A lécek nem alkottak egykoron egy párt, valószínűleg két különböző párból származnak a leletek - vélik a kutatók.

Korábban azt feltételezték, hogy a sílécek alját akkoron beboríthatták szőrmével, hogy jobban tapadjanak hegynek felfelé tartva. Az újonnan felfedezett lécek közepén talált széles vágat alapján azonban úgy vélik, hogy nem használtak szőrmét.

A kutatókat foglalkoztatja a kérdés, mi történhetett a lécek tulajdonosával. Esetleg levette a lécet, hogy vadásszon, és elveszítette azokat a hóban. Vagy egy síbalesetben megsérülhetett, és nem tudott a léceken leereszkedni a jeges csúcsról.

Tudja, mikor állt az ember először sítalpra?

Ha hihetünk a barlangrajzoknak, akkor már bő 10 ezer éve. Sítalpas embereket ugyanis először a kínai Hszincsiang tartományban található barlangrajzokon ábrázoltak először, amelyek a régészek szerint 10 000 és 30 000 év közötti korúak lehetnek. Ezen rajzok, majd az azt követő ókori feljegyzések szerint az emberek ezeket a léceket kezdetben vadászathoz és közlekedési eszközként használták. Az első komplett sífelszerelést a svédországi Kalvträsknál találták meg 1924-ben, a leletek i. e. 3300-ból származnak.

Sporteszközként csak jóval később, az 1800-as években jelent meg. Az első ismert síugró, Olaf Rye norvég-dán katonatiszt 1809-ben hajtotta végre első ugrását, az első nyilvános síversenyt 1843-ban tartották a norvégiai Tromsøben, az első nyilvános, nagyközönség számára is meghirdetett sítúrára a norvég Trondheimben pedig 1849-ig kellett várni. Nemzetközi hódító útját a század vége felé kezdi meg a síelés, mint sportág: az 1878-as párizsi világkiállításon Norvégia pavilonja síléceket mutat be – az "új" sporteszköz annyira elnyeri a közönség tetszését, hogy sokan vásárolnak is maguknak belőle. Franciaországban 1895-ben alakul az első alpesi síklub, az első olasz síversenyt 1904-ben rendezik meg, 1905-ben pedig az amerikai síszövetség is megalakul.
(Forrás: Wikipedia)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.