Videó készült arról, milyen lesz a Hyperloopon utazni

Hyperloop
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 30. 17:00

A hyperloop ultragyors közlekedési rendszer lényege, hogy az emberek kapszulákban utaznak egy vákuumcsőben, akár 1130 km/órásnál is nagyobb sebességgel. Az ötlet Elon Musk fejéből pattant ki, és nyílt szabadalommal arra buzdította az érdeklődőket, hogy valósítsák meg az elképzelést. A Virgin Group multinacionális vállalat kapott az alkalmon, és el is kezdte fejleszteni a kapszulát. (A cég egyébként a Virgin Atlantic és a Virgin Galactic légitársaságok tulajdonosa is, alapítója Richard Branson, aki nemcsak a földi, hanem űrbéli közlekedés innovációira is nyitott, és űrrepülőgép-tervekkel is készül a jövőre).

Virgin Hyperloop Forrás: Virgin Hyperloop

A cég most illusztrációs videó készített arról, hogyan fognak majd kinézni a hipervasút állomásai, és milyen hangulat fogadja majd az utasokat a kapszulákban, melyek mindegyike a tervek szerint 28 ember befogadására lesz alkalmas. Úgy tűnik, az utasoknak nagyon hasonló élményben lesz részük, mint egy vonaton, leszámítva, hogy nem nézelődhetnek az ablakból, és hogy a szokásos idő töredéke alatt érnek majd egyik helyről a másikra.

A vasúti kocsikkal ellentétben ugyanakkor a hyperloop egyes "vagonjai" nincsenek összekötve, így útközben az egyes kocsik akár külön is válhatnak, hogy különböző irányokba folytassák útjukat. Egyelőre még nem lehet tudni, mikor jön az első hyperloop, de a vállalat célja, hogy 2025-re megszerezze az első biztonsági tanúsítványokat, 2030-ig pedig megkezdje a kereskedelmi tevékenységet is - derül ki a matadornetwork.com cikkéből. A járművet egyébként már a valóságban is tesztelték.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.