Egy évre kizavarják a turistákat Komodóról

nemzeti park
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 30. 16:31

Tavaly már írtunk róla, hogy radikálisan korlátozná az indonéz kormány a Komodói Nemzeti Park területére beengedett turisták számát, hogy óvja a természetet. Azonban a helyzet nem javulhatott sokat, ugyanis pár napja úgy döntöttek, teljes látogatási tilalmat vezetnek be egy éven át. E tett hátterének járt utána a Science magazin.

A lap szerint a tudósok megosztottak a kérdésben: egyesek szerint nem kellene bezárni a parkot, csupán többet kellene tennie a kormánynak a sziget óriásgyíkjainak védelmében.

A park 407 négyzetkilométeres, Komodo mellett több sziget tartozik még alá. A parkot tavaly 160 ezer turista látogatta, zömük külföldi volt. A turisták miatt megszelidültek a ragadozók, fő eleségüket, a sörényes szarvast (Cervus timorensis) pedig orvvadászok tizedelték meg. Mindezek miatt a sárkánygyíkok mérete is csökkenésnek indult. Ezért döntött úgy Viktor Laiskodat tartományi kormányzó, hogy egy évre bezárja a parkot.

Komodói sárkánygyík. Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Az intézkedésnek a helyi turisztikai ipar nem örül, de a kutatók se tartják azt lényeges lépésnek. Az állomány ugyanis stabil, 2017-ben 2700-ra saccolták a Komodo és a szomszédos Rinca szigetén élő gyíkokat, és 2002 óta nem is jegyeztek fel jelentősebb visszaesést. Fontos, hogy a park 407 négyzetkilométeréből csak 5-öt látogathatnak a turisták.

Érdekesség, hogy azok a gyíkok, amik érintkeznek a látogatókkal, nagyobbak, egészségesebbek, kevésbé riadnak meg és nagyobb a túlélési esélyük, mint azoknak, akik nem találkoznak turistával. A szarvasállomány sincs nagy veszélyben (3900 példányt számoltak), bár az illegális vadászatot vissza kell szorítani.

Az intézkedés kritikusai szerint a parkbezárás tehát nem megoldás. Inkább Flores szigetére kéne koncentrálni, az ottani sárkányok nagyobb veszélyben vannak. Itt ugyanis gyakori az ember-gyík összecsapás, sokszor az állattartók megölik a jószágot megtámadó sárkányokat. Ráadásul a floresi populáció genetikailag is különbözik a komodóitól, így pláne fontos megőrizni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.