A híres énekesnő, Jessie J a nyár elején esett át egy életmentő műtéten, miután mellrákkal diagnosztizálták. A 37 éves sztár a műtét után azt nyilatkozta, hogy a rák teljesen eltűnt, mégis újra kórházba került.
Hat hét telt el az anyuka műtétje óta, és bár az elmúlt hetekben arról beszélt, hogy lassan, de biztosan halad a gyógyulás útján, a dolgok most mégis váratlan fordulatot vettek. Jessie tüdejében folyadék képződött egy fertőzés miatt, ezért ismét kórházba kellett szállítani.
Az énekesnő a kórházi ágyából jelentkezett be, és részletesen elmondta, mi is történt, ami miatt ismét kórházba került:
Hat héttel a műtétem után ugyanazon az osztályon kötöttem ki, ezt nem igazán így terveztük. Még mindig voltak vérrögre utaló tüneteim a tüdőmben, de hála Istennek, nem vérrögről volt szó. Rengeteg tesztet végeztek, és kiderült, hogy fertőzésem van (még mindig próbálják kideríteni, pontosan mi), ami miatt gyulladásos folyadék gyűlt fel a tüdőmben. Nehezen kapok levegőt, de tegnap este hazatérhettem, hogy otthoni kezelésben részesüljek.
Jessie hozzátette: tisztában van vele, hogy sokan nem értenek egyet a döntésével, hogy hazament, de tudja, hogy ez fizikailag is megterhelő időszak, különösen anyaként. Már eleve frusztrálja, hogy a diagnózisa karrierje közepébe vágott. Bár rákja már nincs, ez az újabb komplikáció is megviseli, és tudja: a gyógyulás útja egyáltalán nem lineáris.
Az énekesnő most arra emlékezteti magát, hogy lassítson, még akkor is, ha úgy érzi, túl lassan halad. Bár szeretne aktív lenni, ez most sajnos nem lehetséges, és el kell fogadnia, hogy a felépülés időt igényel - írja a The Sun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.