Katy Perry és Orlando Bloom összezavarta a rajongókat. Egy hét sem telt el azóta, hogy a két sztár bejelentette szakítását. Máris újra együtt fotózták le őket, amint épp Jeff Bezos és Lauren Sánchez nászútján közösen nyaraltak.
Hónapokon keresztül ment a találgatás Katy Perry és Orlando Bloom kapcsolatát illetően. A két híresség azonban egy hete végre pontot tett az ügy végére, és megerősítette a szakításukat. A rajongóknak még arra sem volt idejük, hogy feldolgozzák a különválást, Katy Perry és Orlando Bloom máris újabb meglepetést okozott. Az egykori hollywood-i sztárpárt ugyanis lencsevégre kapták, ahogy épp együtt nyaralnak Jeff Bezos és Lauren Sánchez nászútján. Ráadásul mindketten nagyon nyugodtnak és boldognak tűntek, ahogy az ifjú házaspárral töltötték az időt.
Egy megbízható forrás szerint a sztárpár már a bejelentésük előtt egy hónappal szakítottak, de a közös nyaralásukat így sem akarták lemondani. Ugyanis megfogadták, hogy most a lányuk, Daisy Dove közös nevelésére koncentrálnak és minden tőlük telhetőt meg fognak tenni annak érdekében, hogy összhangban tudják együtt nevelni őt. A mostani közös nyaralásukon Katy Perry és Orlando Bloom a legközelebbi hozzátartozóikkal vették körül magukat, hiszen a hírek szerint A Karib-tenger kalózai sztárjának fia, a 14 éves Flynn és húga, Samantha is velük van. Továbbá úgy hírlik, hogy Orlando menedzsere is csatlakozott hozzájuk. Jeff Bezos és Lauren Sánchez pedig a nászútjukról repült át egy közös ebéd erejéig a két híresség családi nyaralására, ugyanis az ő mega yacht-juk Horvátországban van éppen.
Katy Perry és Orlando Bloom minden tőle telhetőt megtesz, hogy lányuk, Daisy Dove ne szenvedjen hiányt semmiben. Éppen ezért is döntöttek úgy, hogy nem mondják le a közös utat, el is nevezték szakítós nyaralásnak. A friss házasokat, Jeff Bezos-t és Lauren Sánchez-t pedig azért is hívták meg rá, mivel Katy Perry nem tudott részt venni az 55 millió dolláros esküvőjükön a világ körüli turnéja miatt. Az énekesnő pedig úgy érezte, hogy valahogy kárpótolnia kell őket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.