Aktuális120 évet is kaphat a disznóerőszakoló férfi Rács mögött töltheti egész hátralévő életét az az amerikai férfi, akit tetten értek, amint disznókon követett el szexuális erőszakot.
AktuálisBekeményítettek a szórakozó fiataloknak Egyenruhás zsaruk lepték el fővárosi szórakozóhelyeket a hétvégén. De a szigorított ellenőrzéssel csak a beengedett fiatalok számának csökkentését sikerült elérni, azt nem, hogy a szórakozni vágyók életkorát leellenőrizzék, vagy...
CelebAgyonlőtte gyerekeit, mert feleseltek A súlyos depresszióval küzdő Julie Schenecker megölte két tinédzser gyermekét, mert azok feleseltek. A zavarodott tampai asszony életfogytig tartó büntetésre számíthat.
AktuálisUtórengésektől tartanak Oroszlányon és Komárom megyén kívül a legtöbb lakossági bejelentést Budapestről kapta a szombat délutáni földrengés miatt a katasztrófavédelem. Sokan megijedtek a szokatlan jelenségtől. Az utórengések több hónapig tarthatnak.
AktuálisAdri ártatlan lehet Dézi meggyilkolásában Fordulatot vett Sz. Dézi gyilkosságának ügye. Az egyik gyanúsított, T. Adrienn védője új szakértő kirendelését kérte, aki szerint nem biztos, hogy a lány tevőlegesen részt vett barátnője megölésében.
AktuálisMégsem Tünde gázolt? Megmenthette volna áldozatát az a cserbenhagyó asszony, aki Tiszakécskénél csapott el egy gyalogost, majd férjét és a kocsit hátrahagyva elmenekült. Kiderült: az áldozat nem a gázolásba halt bele, és lehet, hogy nem is B. Tünde vezetett.
CelebKomcsinak csúfolták Milla Jovovich-ot Mindig is a csúcsra vágyott és gátlástalanul tört előre, Milla Jovovich kemény és nyers személyisége miatt lett sztár. Sorozatunk első részéből kiderül: Millát származása miatt állandóan bántották az iskolatársai
CelebLiptai után sóvárog Majka Majka a ValóVilágnak köszönheti ismertségét, a sors fintora, hogy műsorvezetőként épp a valóságshow ellen szállt versenybe a TV2-n. Ha kicsit szerencsésebb, Liptai Claudiával tehetné.
AktuálisTuristaparadicsomba menekült az egyiptomi elnök? Totális a káosz Egyiptomban a napok óta tartó tüntetések miatt. Bár a Külügyminisztérium nem javasolja az utazást, a magyar turisták továbbra is mennek nyaralni az országba.