SportTinisztárt igazolt a Videoton Hároméves szerződést kötött a Videoton FC együttesével a tizenkilenc esztendős Evandro Brandao, aki korábban megfordult a Manchester United és a Benfica csapatánál is.
AktuálisLerobbanthatók a guruló bunkeren az ajtók Vegyitámadásnak is ellenálló, ám egy luxusrepülő kényelmét biztosító páncélautókba ültetik a Budapestre érkező államfőket. Lapunk bemutatja azt, amelyben Sarkozy elnök és Putyin kormányfő is ült.
Test és lélekA vágyak uralkodnak az Oroszlán havában Szombaton a Rákot az Oroszlán jegy váltja, és ez sajnos nem megy zökkenőmentesen. A hét elején ugyanis még az érzelmek, a végén pedig a hatalomvágy és az uralkodni akarás lesz a jellemző. Demeter Mónika, a Bors asztrológusa mutatja be,...
SportSiófokon száguldozott az új Vettel Carlos Sainz Jr. még csak 16 éves, de már a Red Bull Junior Team egyik reménysége. A spanyol büszke kétszeres ralivilágbajnok édesapjára, mégis inkább az F1-es címvédő Sebastian Vettel a példaképe.
AktuálisVilágkupát rudazott Barbara Csupán 2010-ben figyelt fel a televízióban a rúdtáncra Pálmaffy Barbara, alig fél évvel később pedig már megnyerte a világkupát. Igaz: a tánc mindig is lételeme volt a fiatal nőnek.
CelebMi történt veled, Bea? Ki van a képeken? Első látásra talán kevesen vágnák rá, hogy a fotón a nyuszis magazin egyik legtöbbet foglalkoztatott magyar címlaplánya, Hargitai Bea látható smink nélkül.
AktuálisSzeszélyes időjárás váltja a forróságot Eddig a pokoli hőségtől szenvedtünk, mától azonban hidegfront éri el Magyarországot. A héten a hullámokban érkező hidegfront miatt viharok, záporok dúlják az országot.
AktuálisKész csoda, hogy senki nem sérült meg a katasztrófában Vasárnap hajnalban a több száz, folyamatosan dolgozó tűzoltónak sikerült megfékeznie a horvátországi Brac szigetén pusztító erdőtüzet, amely a lakott területeket is veszélyeztette.
SportDia doppingolta Cseh Lacit Ragyogó eredményeket várnak a barátok és barátnők a sanghaji úszó-vb-re utazó versenyzőktől. Bevallottan elfogultan a legfényesebb sikerekről álmodoztak az elutazás előtti percekben is. Legyen igazuk!