AktuálisLátványosság lett a hajléktalanok guruló lakása A londoni Sharp család egy buszba költözött, amelyben négyszobás lakást alakítottak ki. Nem volt más választásuk, miután anyagi válságba kerültek és elveszítették otthonukat.
SportHúszmilliárdot hozott az idei mogyoródi Forma-1-es futam Több mint tíz év után ismét egy úgynevezett hatástanulmány készült a magyarországi Forma-1-es futamról. Ebből kiderült, hogy uszkve húszmilliárd forintot hozott az országnak a mogyoródi verseny.
AktuálisSzülőszobán Sarkozy neje Carla Bruni, Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök felesége tegnapra virradóra befeküdt egy párizsi klinikára, miközben férje még Azerbajdzsánban tárgyalt.
CelebVV Bandika a tettek mezejére lépett, hogy lecsússzon a lányok bugyija Szomorú Bandika, amiért elsőként őt pottyantották ki a nézők a ValóVilágból. Mivel nem volt elég ideje mély benyomást tenni egyetlen villalakó lányra sem, idekint folytatja tovább kitartóan küldetését.
SportFarkas Bertalant választás elé állították A FourFourTwo futballmagazin VIP-páholyának vendége Farkas Bertalan, az egyetlen magyar, aki járt az űrben. Az asztronauta elárulta, hogy világéletében fontos volt számára a labdarúgás.
AktuálisEgy kis időre még visszatér a vénasszonyok nyara Néhány helyen még pár perces hószállingózásról is beszámoltak Reggel még kellemes idővel indult az élet, napközben azonban viharral, széllel, esővel érkezett meg az ősz. A vénasszonyok nyara csak jövő hét közepén tér vissza egy kis időre.
AktuálisJelentkeztek unokájukért az „erdei fiú” nagyszülei Egy svájci házaspár jelentkezett, hogy ők a titokzatos, a sajtóban csak „erdei fiúnak nevezett 17 éves Roy nagyszülei.
SportVettel kijózanító pofont kapott Csorba esett Sebastian Vettel büszkeségén. A világbajnoki címet már a zsebében érző – és emiatt nem koncentráló – versenyző a falhoz csapta autóját az első szuzukai szabadedzésen.
AktuálisIlyennek még soha nem láthatta Orbán Viktort - fotó Leszedtek egy előnytelennek tartott képet Orbán Viktor Facebook-oldaláról. A fotón a miniszterelnök egy háromdimenziós szemüveggel, gyermeki izgalommal néz egy monitort Szaúd-Arábiában.
CelebMegkérte Rákóczi Feri kezét Judith Régóta képezi poénkodás tárgyát a Class FM reggeli műsorában Rákóczi Feri párkapcsolata. A jó pár éve nős műsorvezetőtársak, Sebestyén Balázs és Vadon Jani ugyanis előszeretettel heccelik Ferit azzal, hogy miért nem veszi már végre...