AktuálisMóron máig nem enyhült a fájdalom Tizenegy év telt el a móri mészárlás óta, de a nyolc áldozat hozzátartozóinak fájdalma máig nem enyhült. Úgy érzik, mintha tegnap vesztették volna el szeretteiket. Ma egy élelmiszerüzlet áll az egykori bankfiók helyén.
CelebBalázs Klári tökön rúgta támadóját Balázs Klári a mai napig összerezzen, ha a nyílt utcán egy férfi közelít felé. Korda György felesége még lánykorában vált majdnem nemi erőszak áldozatává.
CelebAlföldi csak az X-Faktorra ér rá Külföldi tartózkodására hivatkozva nem vállalt szerepet a Heti Hetesben Alföldi Róbert. Ugyanakkor a szintén ősszel induló X-Faktorra igent mondott – néhány nullával nagyobb összegért.
CelebBródy János: Belül nőnek érzem magam Megdöbbentő kijelentést tett Bródy János. A Kossuth-díjas művész szerint hiába született férfinak, valójában női lélek lakozik benne. Feminin énje ráadásul saját neméhez vonzódik.
AktuálisPornófilmet játszattak gyerekeikkel a szülők Ép ésszel felfoghatatlan bűnnel gyanúsítanak egy Pest megyei házaspárt. A szülők szexuálisan kizsákmányolták 12, 11 és 10 éves gyermekeiket, akikkel csótányokat és emberi ürüléket is megetettek.
CelebVajna augusztusban, Hollywoodban veszi el Palácsikot Eredetileg júniusra tervezték, de csak augusztusban vezeti oltár elé Palácsik Tímeát a világhírű producer. A Bors megtudta azt is, hogy nem Pesten, hanem a mesés Hollywoodban lesz a menyegző.
AktuálisBarátnője unokáját végezte ki a pedofil A 37 éves férfi megerőszakolta és megfojtotta a kislányt, majd fotókat készített a holttestéről. Euztán egy zsákban a padlásra rejtette, ahol csak hetekkel később fedezték fel.
AktuálisOsztályteremben erőszakolt a tanár Legalábbis ezt állítja egy 18 éves fiú, aki szerint 31 éves tanárnője nemi erőszakot követett el rajta. A rendőrség ezt kétli, ám a nő akkor is bajban van, hiszen Új-Mexikóban a tanár-diák szex, életkortól függetlenül tilos.
CelebJacko rendszeresen átjárt a túlvilágra A poplegenda jóbarátja, a híres spirituális tanácsadó, Deepak Chopra elárulta, hogy Jackson a "halál völgyében" tett látogatásokat, amikor a halálát is okozó altatószer hatása alatt volt.
AktuálisFérje akasztotta fel az “öngyilkos” asszonyt Hiába próbálta a helvéciai férfi félrevezetni a zsarukat, ők nem vették be a felesége öngyilkosságáról szóló mesét. Az ügy vizsgálatát most vádemelési javaslattal zárták le.