AktuálisHalála előtt teljesítették a kis Dominik bakancslistáját Feladta a harcot Horváth Dominik szervezete. A hároméves győri kisfiú, akiről a Bors többször is írt, kedden hajnalban agydaganatban elhunyt. Szülei az utolsó pillanatig bíztak a csodában.
VéleményVélemény: Vészhelyzet A tízéves kislányát kimenteni akaró édesapa meghalt szombaton Balatonkenesén. Állítólag egyikük sem tudott úszni.
AktuálisDurva adatok: öt felnőttből négy nem tud úszni A 18 éven felüliek csupán 18-20 százaléka úszik jól, a tízévesek 35-40 százaléka képes legalább 25 métert leúszni. Ez is az oka annak, hogy tavaly százheten fulladtak vízbe.
SportKoncerttel segítik a kórházban fekvő Törőcsiket A könnyűzenei nagyságok nemcsak sóhajtoznak Törőcsik András balsorsán, de segítenek is az egykori válogatott futballista gyógyulásában. Koncertet adnak, amivel támogatják őt.
Aktuális50 sebet ejtett kedvesén a drogtól bevadult Kristóf Hiába próbált emlékezetkieséssel védekezni, hiába tagadta a drogozást, S. Kristóf ellen az ügyészség vádat emelt. Bizonyítottnak látják: brutális kegyetlenséggel végzett kedvesével.
Celeb15 milliós úttal ünnepelték évfordulójukat Vajnáék Luxus, kényelem és kikapcsolódás – immár Vajna Tímeaként ez jellemzi hivatalosan pont egy éve Damu Roland exének életét. Andy Vajnával kötött házassága meghozta a lány számára a mesebeli életet.
CelebJáksó elárulta, miért távozott a Class FM-től Jáksó László öt éve, annak indulása óta dolgozott a Class FM-nél. Most Csiszár Jenővel egyszerre távoztak, a rádió közleménye szerint közös megegyezéssel. Jáksó a Borsnak adott nyilatkozatot.
CelebMajka összeáll Ördög Nórával Ez aztán a meglepetés! Ördög Nóra és Majka együtt brillírozhat a TV2 legújabb tehetségkutatójában. A rapper Kasza Tibit és Fluor Tomit megelőzve lesz a Rising Star műsorvezetője.
CelebHeilig Gábor retteg Bajor temetésétől Szorongással a szívükben készülnek a színész barátai a pénteki temetésre. A szertartás után nem terveznek tort, nem társaságban, inkább magukban szeretnének gyászolni.