AktuálisAndor Éva párját cserélték le a Tényekben Távozott posztjáról a Tények főszerkesztője, helyét Azurák Csaba vette át – tájékoztatta múlt héten a TV2 a sajtót.
AktuálisMásodperceket szánnak az orvosok a betegekre Döbbenetes adat birtokába jutott a Bors: tizennyolc másodperc jut alkalmanként egy orvos-beteg konzultációra. A betegeket és a hozzátartozókat általában semmibe veszik, a kezelésről szinte semmi felvilágosítást nem adnak.
VéleményVélemény: Pokoli Kiszolgáltatottnak lenni pokoli állapot. Ha az embernek az életéről van szó, még pokolibb.
SportStorck: profinak kell lenni – mindig! Idegőrlő állapotokról számoltak be a Borsnak az utánpótlás-válogatottaknál dolgozó fociedzők, s többnyire az MLSZ német sportigazgatóját okolták ezért.
CelebHiába könyörög, nem lesz feleség Fésűs Nelly Nelly, de még közös kislányuk, Elza Zorka kedvéért sem hajlandó feladni elveit és agglegény életét Vajtó Lajos.
CelebMég mindig nem vált el Kapócs Zsóka és Habony A harmadik válóperi tárgyalásuk sem volt eredményes, ezért hivatalosan még mindig házastársak.
AktuálisMeggyilkolta anyját és apját egy férfi Budapesten Hétfő hajnalban állították elő a rendőrök azt a férfit, aki megölte a szüleit Budapesten, a XIV. kerületben.
CelebKozsót logopédus kezeli agyvérzése után Az év legnagyobb retro bulija ismét Kozso nélkül zajlott le, de Susie, az énekes volt párja a fellépők között volt. Naprakész, ha exéről van szó.
AktuálisTarsoly Csaba mellől eltűntek a barátai Lubickoltak a sikerében, a bajban azonban elpárologtak az ismerősök Tarsoly Csaba mellől. A Quaestor-vezér egyik közeli barátja nemcsak a bukás lélektanát, hanem Tarsoly jellemét is megrajzolta a Borsnak.