SportSzívszorító módon vettek búcsút a 20 éves beledi focistától A cserbenhagyásos gázolásban elhunyt Dobos Dánieltől ott vettek végső búcsút, ahol a legjobban szeretett: a futballpályán.
CelebÜvegkoporsókat készít ÉNB Ricsi Augusztus óta láthatja a közönség Mizser Rolandot az Éjjel-nappal Budapest sorozat nagyképű thai bokszedzőjeként.
AktuálisGöncz Árpád nem kért az állami temetésből Az egykori köztársasági elnök döntött a búcsúról, és nem kért az állami felhajtásból.
AktuálisDíszparcellába temetik majd Göncz Árpádot Azt egyelőre nem tudni, hogy a volt államfő sírhelye pontosan hová kerül.
AktuálisGöncz azt akarta, rabtársai mellé temessék Végakarata szerint 56-os harcostársai, Bibó István és Vásárhelyi Miklós közelében helyezik örök nyugalomra Göncz Árpádot.
CelebJim Carrey cipelte elhunyt szerelme koporsóját Szombaton kísérték utolsó útjára a múlt héten öngyilkosságot elkövetett Cathriona White-ot. Az Írországban lezajló ceremónián a több száz rokon és barát mellett Jim Carrey, a nő legutolsó szerelme is lerótta gyászát.
CelebNoszály Sándor sírva vallott Fridinek apja haláláról Magánéleti titkairól és hűtlenségéről is beszélt Friderikusz Sándornak az egykori Nagy Ő.
AktuálisNapok óta eszméletlen volt Göncz Árpád Napok óta nem volt már eszméleténél Göncz Árpád, mielőtt örökre lehunyta a szemét. A volt köztársasági elnök szenvedés nélkül távozott az élők sorából, halálakor felesége és gyermekei voltak mellette. Szerdán több ezren emlékeztek rá a Parlamentnél.
AktuálisGyász: 94 éves korában meghalt Göncz Árpád Életének 94. évében, családja körében elhunyt Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke kedden – tudatta a család nevében Gulyás András titkárságvezető. Temetéséről később intézkednek.
AktuálisMegrázó tragédia történt a kocsiban lakó családnál A család egy autóban lakott már július óta, mivel a hatóságok meggátolták, hogy lakáshoz jussanak. Most elvesztették szemük fényét, a kéthónapos gyermeküket.