AktuálisFérfiholttestet találtak a Balatonban A férfi vélhetően Kosztolányi Balázs, aki október 9-én tűnt el vitorlázás közben. A rendőrség ezt egyelőre nem erősítette meg.
AktuálisAgyonverte, mert megitta előle a borát Halálra verte élettársát egy leveleki férfi vasárnap - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője. Az 51 éves, ittas férfi addig ütötte a nőt, míg az életjelet adott. Az asszonyon már nem lehetett segíteni.
AktuálisRács mögött a kéjnő gyilkosa A Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a huszonhat éves B. Józsefet, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy huszonnégy éves nőt a fővárosban, a Keleti Károly utca egyik lakásában.
AktuálisFogászati kezeléssel akarta megvesztegetni a rendőröket Egy budapesti fogorvos az árokba hajtott részegen Esztergom külterületén szombat este, majd pénzt és ingyen fogorvosi kezelést ajánlott az intézkedő rendőröknek, de nem sikerült az akció.
AktuálisHorror Táton: apja ajándékával ölt M. Roland Sikertelen érettségije miatt veszekedett vele anyja és nagyanyja, majd amikor ezt megelégelte, lesújtott a két asszonyra egy bozótvágó késsel M. Roland.
Aktuális Két iskolát is kiürítettek, de bombát nem találtak Hatalmas riadalmat okozott egy 13 éves fiú az általános iskolában, ahová járt: gondolt egyet és betelefonált hogy hamarosan bomba fog robbanni. A bejelentés után a pusztaszeri és az ópusztaszeri iskolát is kiürítették tegnap. Miután a...
AktuálisHalálos baleset történt Emődnél Egy 31 éves alsózsolcai férfi vesztette életét abban a balesetben, amely a 3-as számú főúton, Emőd és Nyékládháza között történt. A rendőrség keresi a szemtanúkat.
AktuálisTöbbször is gyújtogatott Máté, hogy levezényelhesse az oltást Szabadon engedték a rendőrök, így akár folytathatja is kedvenc szórakozását F. Máté. A fiatalember rendőrruhát öltve többször gyújtogatott, majd értesítette tűzoltókat, és levezényelte az oltást.
AktuálisTöbb céget is vizsgálnak a húshamisítás miatt Két megyében vizsgálodnak a szakemberek. Az előállítóként feltüntetett vágóhídon és az exportot bonyolító hűtőházban is.
AktuálisTáti kettős gyilkosság: moziba ment Roland a gyilkosságok után Miközben anyja és nagyanyja meggyilkolásának gyanúja miatt rendőrök tucatjai kutattak utána, M. Roland a fővárosban vásárolgatott és moziba ment. Legalábbis ezt állította a 21 éves fiatalember annak a szabadnapos rendőrnek, aki tegnap...