VéleményVélemény: Pró és kontra Egyre nehezebb helyzetben vannak az örömlányok. A kuncsaftok elmaradnak, az embereknek egyre kevesebb a pénzük, miközben a szexmunkások száma egyre nő. Első hazai konferenciájukon panaszkodtak, a Bors két munkatársa pedig elmondja a véleményét.
AktuálisRettenetes dolgot tettek a betörők az idős férfival Szörnyű állapotban talált rá nyugdíjas apjára egy brit férfi. Az idős úrhoz éjszaka betörtek és durván elbántak vele, miközben kifosztották.
AktuálisHoppá: lopott pöttyös labdákat találtak a győri zsaruk A galád tolvajok még nincsenek meg, akik a Győrkőcfesztivál dekorációit ellopták a győri főtérről. Ám a labdákat már megtalálta a rendőrség.
AktuálisNyolcéves lányait erőszakolta a szarvasi férfi Rettegésben tartotta, verte, megerőszakolta és embertelen módon dolgoztatta a kisiskolás gyermekeit egy szarvasi férfi. Mikor a lányok nevelőszülőkhöz kerültek, akkor derült ki, mit tett velük az apjuk.
AktuálisKínában élnek a világ leghülyébb rendőrei - fotó Egyszerűen fogalmunk sincs, hogy lehet két épület közé így beszorulni egy rabszállítóval. Önnek van ötlete?
AktuálisMasiniszta lett a halálos beteg kis Dominik Si-si vonat – mutatott Dominik a hatalmas gőzmozdonyra, amikor meglátta. A halálos beteg kisfiú egyik legnagyobb vágyát sikerült teljesíteni a Bors segítségével: masinisztának állhatott a MÁV nosztalgiaműhelyében.
AktuálisTöbb százmilliót keresett András autótolvaj bandája Legalább százhetven luxusautót és motort lopott el K. L. András és 14 társa Spanyolországban. Az összelopott kocsikhoz iratokat és egyedi azonosítókat hamisítottak, majd piacra dobták őket, mintha importálták volna azokat.
AktuálisRendőrség keresi a 13 éves Imit - segítsen Bácsalmási otthonából, édesanyjától szökött meg a 13 éves Csonka Imre. A kisfiú már két napja keresik hasztalan. A rendőrség kéri, aki felismeri, vagy bármit tud a hollétéről, értesítse a rendőrséget.
AktuálisFéltékenységből késelte meg vetélytársát Gábor Szerelme miatt késelte meg vetélytársát egy 25 éves férfi Miskolcon. Miután megszúrta áldozatát, elmenekült, azonban a rendőrök kilenc órán belül elfogták. A másik fél életveszélyben van.
AktuálisSúlyos balesetet élt túl Keszthelyen egy csecsemő Csodával határos módon élt túl egy súlyos balesetet egy 14 éves csecsemő Keszthelynél. Kocsijukba belerohant egy 70 éves sofőrnő, édesanyja súlyosan megsérült, ő azonban szinte karcolásokkal megúszta a balesetet.