AktuálisTóth Lüszi angol megasztárt másol Tóth Lüszi bajban van. A kislány először került közel a kieséshez a Megasztár 4-ben, amit látszólag nehezen emésztett meg. A korábban csupa báj gyerek kedvtelenül hajtotta el a Bors riporterét a legutóbbi műsor után. Pedig nem bízzák...
CelebÚjra állapotos a terhes férfi A világsajtó által csak terhes férfiként emlegetett, transszexuális Thomas Beatie júniusban hozta világra első gyermekét, Susan Juliette-t. A kislány máris számíthat egy kistestvérre, hiszen a „terhes férfi” néven ismertté...
AktuálisMegtalálták a kis Paula csontjait Több mint egy évvel az eltűnése után immár bizonyos, hogy nem él a kis Paula. A két éves kislány a Borsod-Abauj-Zemplén megyei Emődről tünt tavaly szeptemberben. A kislányt több százan keresték, még a speciális mentők is beszálltak...
CelebKidman véletlenül mutatta meg lányát Megmutatta júliusban született kislányát Nicole Kidman Oprah Winfrey showjában. A színésznő a műsorban, és előtte egy interjúban bevallotta: férje, Urban mellett találta meg a boldogságot, hiszen Tom Cruise mellett csak egy kellék volt....
CelebTízéves elvált kislány van az év asszonyai között Az amerikai Glamour magazin idén is megrendezte Az Év Asszonyai gálát, amelyen nem csupán Hollywood színe-java tette tiszteletét, de számos politikai és közéleti személyiség is részt vett a rendezvényen.
AktuálisJól dobog Mirjam új szíve Épp az igazak álmát aludta Mirjam a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet gyermek-szívsebészeti osztályán, amikor tegnap a Bors látogatást tett nála. Megírtuk: a két és fél éves kislány az első gyermek Magyarországon, akinek...
CelebGanxsta kiköpte kislánya bébipapiját Ganxsta Zolee döbbenten szembesült azzal, milyen kaját nyomnak le mindennap egy éves kislánya, Zoé torkán. Ha tehetné, ő máris chilis babot etetne vele.
AktuálisA Lüszi jelenség: új Kiszel Tünde van születőben? Olvasóink véleménye elég egyöntetű, a Megasztár 4-ben felbukkant kislány, Tóth Lüszi, és édesanyjával kapcsolatosan. Lehetséges, hogy az anyuka viselkedése lesz a gyerek karrierjének legnagyobb akadálya? Ezt nem tudni, mindenesetre a Borsonline...
CelebKislányt harapott meg Kelemen Annácska kutyája Kelemen Anna végre belátta, hogy meg kell fékeznie vérengző kutyáját. Zeusz ugyanis újra támadott, ezúttal egy tizenegy éves kislány karját marcangolta szét. Könnyen lehet, hogy gazdája úgy dönt, altassák el kedvencét.
AktuálisHavi 7 millió forintot keres majd Obama a Fehér Házban Beigazolódtak az előrejelzések: nagy főlénnyel Barack Obama lett az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke. A demokrata politikus a nők, a spanyol ajkúak és az afro-amerikaiak szavazatainak köszönheti győzelemét.