AktuálisGigantikus szobrot építenek Rodoszon - videóval Ismét felépítik az ókori világ hét csodájának egyikét, a rodoszi kolosszust. Az egykori Héliosz napisten szobrát az időszámításunk előtti 300-as években kezdték el építeni, de egy földrengés során összeomlott.
AktuálisIngyentréning jár a befogadott kutyához Még a szabadba csábító, meglepően barátságos őszi időjárás is mindent megtesz azért, hogy a szívükben és szellemükben eltökélt, hű négylábú társra vágyók lelkesen látogassanak el vasárnap az Örökbefogadó napra a főváros IX....
CelebAz éjszaka közepén kellett megműteni Onyutha Judit fiát A srác hasfájásra panaszkodott, hányt is. Háromórás műtét lett a dolog vége.
Test és lélekA migrén új ellenszerét keresik Szegeden is Kelet-Európából egyedül szegedi résztvevői vannak annak a nemzetközi kutatásnak, amelynek célja a migrén újfajta gyógyszerének kikísérletezése. Hazánkban másfél millióan szenvednek ilyen típusú fejfájástól, egyharmadukon pedig nem...
AktuálisGyilkos szamarak: súlyosbíthatják a vádat Könnyen lehet, hogy az eredeti vádban megfogalmazottnál jóval súlyosabb bűncselekményért ítélik el a Magyarszecsődön gyilkoló szamarak, Muki és Szamóca gazdáját. Legalábbis ezt a lehetőséget is felveti az ügyet tárgyaló Szombathelyi...
Test és lélekAllergiás az időjárásra, bele is halhat a fiatal nő A hőmérséklet-ingadozás, kiváltképp a hideg, olyan allergiás reakciókat vált ki nála, hogy a teljes testén fájdalmas, viszkető hólyagok jelennek meg. A 37 éves brit nő betegsége borzasztóan ritka, és ellenszer sem létezik rá. Jen Ferguson...
CelebA távoli Indiába megy tanulni VV Gigi A Való Világ 5 szépsége jógaoktatói mesterképzése miatt utazik az egzotikus országba.
SportTalmácsi Gábor nyomdokaiba lép Gyutai Adrián Ha így folytatja, hamarosan Gyutai Adrián Talmácsi Gábor után stabil tagja lesz a gyorsaságimotoros-világbajnokság szezonjának.
AktuálisLeesett az első hó Kékestetőn! A Mátrában, Kékestetőn esett vasárnap este valamikor háromnegyed hétkor - jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat.
AktuálisEső, hó: szörnyű időjárás lesz október második hetén A jövő héten szinte szünet nélkül borús lesz az ég. Sokszor kell esőre is készülni, egyes területeken jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A leghidegebb órákban néhol fagypont körüli értékeket is mérhetnek, s többfelé még nappal...