AktuálisMagyarok mentették ki a német versenyzőnőt A Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szakemberei mentették meg egy német motorcsónak-pilótanő életét a múlt hétvégi azerbajdzsáni futamon. Simone Schuft 180 kilométeres sebességnél bukott és egy percig volt a víz alatt eszméletlenül.
SportBalesetet okozott, vizelettel locsolták le a bringást Mark Cavendish, világbajnok brit biciklis nem éppen legkönnyebb napjain van túl a most futó Tour de France-on. A rajongók valószínűleg egy szerencsétlen ütközés miatt haragudtak meg rá ennyire.
CelebKórházba vitték klipje forgatásáról az énekesnőt Mariah Carey egy vállsérülés miatt volt kénytelen kórházba menni. Most már jól van.
AktuálisBizarr: feljelentették, mert elesett a biciklivel Szabó Dániel most még megúszta a 150 ezer forintos pénzbüntetést, de legközelebb már fizetni fog. A fiú bűne mindössze annyi, hogy elesett a kerékpárjával.
AktuálisValerij miatt halt meg két ember az M3-ason Őrizetbe vették azt az ukrán férfit, aki balesetet okozott kisbuszával az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán.
Aktuális12 órán át hevert a lakásban a megfojtott tini A 11 éves kislányt feltehetően édesapja ölte meg, aki ezután súlyos balesetet szenvedett és kórházba került. A gyerek testét végül vidékről hazatérő anyja fedezte fel.
AktuálisÉlve égtek el az áldozatok A San Franciscóban rosszul landolt utasszállító után Kanadából érkezett a sokkoló hír: egy elszabadult olajszállító szerelvény ölt meg nyolcvan embert.
AktuálisCsoda: szinte mindenki túlélte a repülőszerencsétlenséget A Boeing 777-es gép a leszállás során gyulladt ki a San Franciso-i repülőtéren. Egyelőre nem tisztázott, mi okozta a balesetet, ám a tűzgolyóvá váló gépből két ember kivételével mindenki kimenekült.
AktuálisDöbbenet: megvakult az ovis egy ámokfutó bringás miatt A 3 éves kislány anyukájával együtt ment át szabályosan egy gyalogátkelőn, amikor átgázolt rajta egy szinte a semmiből felbukkanó bringás. A kislány súlyos koponyasérülést szenvedett, és mindkét szemére megvakult. A biciklis megállás...
AktuálisVízihullát posztolt a Facebookra a gyilkos tini Egy 19 éves fiú azután, hogy rossz állapotú autójával balesetet szenvedett, és mögötte ülő barátja miatta szörnyethalt, egy vízben élettelenül lebegő holttestről tett ki egy képet a legnagyobb közösségi oldalra. Max Parkert még a...